Az 5ről6rára hangolódás mellékhatásairól. . .-egy tündéri olvasói levél ismertetése. . .

Egy kedves levelező partneremtől kaptam az alább ismertetett sikertörténet. A poén az, hogy még nem olvasta a könyvet és még nem volt tréningen sem. Még csak váltottunk néhány emailt. . .

Szia,

Köszönöm amit küldtél nekem, eddig sikerrel hasznosítottam.
A könyvedet még nem vettem meg, de ami késik nem múlik. Az interneten néztem utána,ami engem érdekelt, a Titok című könyvből is találtam részleteket.

Sok hasznos dolgot találtam, de egy valamit hiányoltam.

Nem figyelmeztettél a mellékhatásokra!

Reggelente csak az írói imát mondtam el (valamikor ki is maradt), amit megtoldottam néhány mondattal: minden és mindenki támogat engem, szerencsés vagyok, amibe belekezdek minden sikerül, a pénz könnyen és gyakran érkezik hozzám.

Nem készültem fel rá, hogy egész nap féktelen jókedvem lesz, minden emberhez volt több, mint két jó szavam (azóta több boltban is előre köszönnek nekem), meg azért 20 perc alatt két telefonszámlát befizetni úgy, hogy az út oda vissza 10 perc, az sem semmi. Én azóta egyetlen boltban sem álltam a pénztárnál 3 percnél tovább.

A barátnőm meg is jegyezte, hogy mi van velem, ki vagyok virulva. Én sem értem miért, de nevetnék, ugrálnék örömömben egész nap. Még a gyermekeimmel is megváltozott a kapcsolat, sokkal türelmesebb vagyok velük.

A pénzes dolog is bejött, azóta anyukám felruházta a két gyermekemet (csizma, kabát), én is kaptam belőle, pedig egy szóval sem kértem rá, sőt a volt főnököm is végre ideadta a rég esedékes fizetésemet.

Szinte késztetést érzek rá, hogy más embereknek segítsek, és mindezt örömmel és önzetlenül.

Szóval, ha valakinek említed a módszered, ne felejtsd el megemlíteni a mellékhatásokat: öröm, féktelen jókedv egész nap, segíteni akarás, türelem.

Egy hónapja meg nem álmodtam volna, hogy én (akinek annyira alacsony a vérnyomás, hogy ha esik az eső képtelen kimászni az ágyból és aludna egész nap) már három napja az állandó eső ellenére is vidám vagyok és örülök még az utolsó esőcseppnek is. Pedig csak az interneten olvastam részeked a könyvedből. Mi lesz velem, ha az egészet elolvasom?

Köszönöm, és további szép napot!

H.G.né Andrea Békéscsaba
* * *
Tényleg!

Mi lesz akkor,ha egy pohárba vizet töltünk, majd beledobunk egy marák földet? Ihatatlan sár.
És mi lesz akkor, ha mindezt kiöntjük, kimossuk a poharat és teletöltjük, friss, üde, energetizált vízzel?

Élvezhető, iható folyadék. És ebben nem kell hinni, ez pusztán fizikai törvényszerűség!

Pont ezt tesszük az 5ről6ra segítségével. Megszabadulunk régi, elavult gondolkodásmódunktól, el kezdünk -végre- akárhány évesen pozitív programokat ültetni a tudatalattinkba és működni kezd az életünk.
Azt hisszük, hogy megváltozott a világ! Pedig csak Mi magunk változunk meg.

Mint a fenti levélből látható - és tanusíthatom, ez mindenkivel így van - abban a pillanatban, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat, ennek azonnal meg lesznek a pozitív jelei életünkben!
A Z O N N A L !

Miközben illusztrációt kerestem a cikkhez a neten, az alábbi idézetre bukkantam:

“A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. ...

Szívből gratulálok leendő olvasóm sikereihez! ényleg! Mi lesz, ha még el is olvassa a könyvet? :)))

Hát nem csodálatos a világ?

http://www.5rol6ra.hu

Az eredeti cikk linkje:
Az 5ről6rára hangolódás mellékhatásairól. . .-egy tündéri olvasói levél ismertetése. . .
http://otrolahatra.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=80619

Hozzászólások



HURRÁÁÁ!!!

DRÁGA ANGYALKA!

NEKEM IS CSODÁLATOS ÉLMÉNY VOLT A SCIENNET RENDEZVÉNYEN ELMONDANOM 2000 EMBERNEK, HOGY : NEGATÍV ÉNKÉPPEL NEM LEHET POZITÍVAN GONDOLKODNI ÉS HOGY AZ ÉNKÉP EGY JOBB ÉLET KULCSA!
TEGNAP HUMORISTA VÁLOGATÁSON VETTEM RÉSZT:
19.PERC 22 MÁSODPERCNÉL JÖVÖK:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/11/22/19/Hirado_2009_november_22_19_3...

HISZEN AZ ÉLET OLYAN MINT EGY NAGY KOMÉDIA. NEM ÉRDEMES TÚL KOMOLYAN VENNI, MERT NBEM VEZET SEHOVA.

A MOSOLY EGY OLYAN GÖRBÜLET, AMELY MINDEN RÁNCOT KISIMÍT.

SZERETLEK BENNETEKET!!!

CSILLÁTOK

"Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a Terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!"(Helen Hadsell) www.5rol6ra.hu



Még én sem olvastam-eddig :)

Drága Csilla!

Tegnap találkoztam először "Veled" ,az IceCenterben.Az előadásod megfogott,magával ragadott,és azóta is a hatása alatt állok.Azt hiszem,ezt nem csak én mondhatom el magamról,hanem rajtam kívül sok ember.Kb 1 éve járok ScienNet rendezvényre,de nem emlékszem olyan előadóra,akit MINDENKI állva tapsolt volna meg.(Ha esetleg tévednék,elnézést kérek,de én valóban nem emlékszem ilyenre,mióta oda járok) Hihetetlen,de 1 nap alatt is történnek csodák,és ezt Neked köszönhetem!
Azt,hogy én vagyok életem sugárzó napja,már az este átadtam "enyhén" negatív hugomnak, :) Ma reggel,mikor találkoztunk,mosolygott,és vidám volt(ami egyébként reggelente nagyon ritkán fordul elő,és eddig nem igazán haladtam vele a pozitív gondolkodásban).Szerinted mit mondott nekem? "Én vagyok életem sugárzó napja" Egyszerre megdöbbentem,boldog voltam,és hálás voltam:Neked.Remélem sikerül őt is "átállítani".

Eddig is próbáltam a titok szerint élni,kisebb-nagyobb sikerekkel.Sikerült 20 kg-ot lefogynom,és rájönnöm arra,hogy a gondolataimmal,buta képzeleteimmel vonzottam magamhoz a negatív,önromboló dolgokat.2006-ban volt egy balesetem,melynek során elveszítettem két ujjam "'feleit".Busszal jártam kontrollra,hetente 2x,3x.Tőlünk indult a busz,agy mindig volt ülőhelyem.DE!Soha senki nem ült le mellém,pedig már úgy álltak,mint a heringek.És minden alkalommal az ülés üresen maradt mellettem.Miért?Mert folyton azt mondogattam magamban,és otthon is,hogy undorító vagyok,nem fogják majd elfogadni tőlem még az ételt sem,ha főzök,biztos mindenki engem néz,stb,stb,stb....Míg nem rájöttem arra,hogy ha más szemszögből nézem a dolgokat,igazából szerencsés vagyok.Hiszen tudok járni,egészséges vagyok,és csak az ujjaimból hiányzik,nem a karom amputálták.Ez addig "fajult",hogy már viccet csináltunk az egészből.A butik,ahová járok,fölajánlotta (poénból),hogy körömlakkra,és minden egyéb körmös cuccra 20% kedvezményt kapok :D Onnantól nem voltak ilyen problémáim,és "érdekes" módon észre sem szokták venni az emberek,hogy hiányzik az ujjam :)
.Ezek a nagyobb sikereim :) ,de ezek után biztosan tudom,hogy bármire képes vagyok.Mégpedig azért,mert megtanultam Tőled,hogy szeretnem kell magam,és már az első nap érzem a változást.Egyszerűen hihetetlen!!!
Köszönöm Neked Csilla!Nagyon hálás vagyok!!!

Szeretettel ölellek!

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges