Így csináltuk mi - avagy a mi Titkunk a gyakorlatban

titokHa végiggondolom, valóban egész életemben olyan dolgok történtek meg velem vagy valósultak meg számomra, amelyeket „kívántam”. Félelmeim, vágyaim, álmaim többnyire bekövetkeztek.
Amelyek nem, azoknál vagy én gördítettem elé akadályt (csak akkor még nem tudatosítottam magamban), vagy sikerült elhárítanom egy, a félelmemből táplálkozó dolog megvalósulását. Lássunk néhány gyakorlati példát.

A férjemmel két éve házasodtunk össze. Én egy gyereket, ő meg hármat hozott a házasságba. Gondolom hihető, hogy nem volt egy hétköznapi váltás. Egészen odáig (10 évig) szinte teljesen egyedül voltam. Városról városra költöztem, albérletből bérlakásba, munkahelyről munkahelyre vándoroltam. Kerestem a sajátnak hitt életemet és szabályszerűen menekültem. Már nem nagyon hittem, hogy ennyi idő után lesz szép, kerek családom. Nagyon kevés pénzből éltem, éltünk bő egy évtizedig. Miért?
Mert el sem tudtam képzelni, hogy nekem több is lehet, azt pedig tudtam, hogy a munkámért nem kapok ennél több pénzt, mint amennyi akkor járt.

Igaz, hogy folyamatosan dédelgettem a szívemben egy álmot.
Aztán megvalósult.
Egy kicsi házat akartam egy nagyon szép környezetben.
10 év után (vagy több is) teljesült.
Visszagondolva pont akkora lett, mint amekkorát kívántam. Se több, se kevesebb!! Apró, egy embernek elegendő házikó. Igaz, hogy nagyon szép és békés helyen. Megvolt és nem lehetett nálam boldogabb embert találni. Az történt, hogy MEGENGEDTEM MAGAMNAK VÉGRE AZ ÁLMOM BETELJESÜLÉSÉT.

Volt egy másik álmom is, csak azt még jobban elnyomtam. Szerettem volna újra házasságban élni egy nekem tökéletesen megfelelő partnerrel. Arra gondoltam, hogy legyenek gyerekei, de éljenek vele.
Úgy hittem, ha vele élnek, akkor jó apa. Aztán elnyomta ezt a gondolatot az, hogy az esetek nagy többségében a férfiak lépnek le és maradnak vasárnapi apukák, vagy még azok sem.
Aztán mégiscsak nagyon felerősödött bennem a kívánság, meg talán kíváncsi is voltam, hogy mi az, ami teljesül belőle. Azt tudni kell, hogy nagyon sokáig esélyes férfi sem volt a láthatáron. Kerekítgettem még a történetet úgy, hogy lakjon ez a férfi egy hangulatos faházban, legyen kutyája, macskája és fát vágjon télen a kandallóhoz. És szeressen engem olyannak, amilyen vagyok.
Kíváncsi rá valaki mi teljesült ebből?

Minden.
Szó szerint.
Pedig ekkor még nem hallottam a Titokról. Csak műveltem, mint sokan teszik ezt ösztönösen.

Nagyon gyorsan összeköltözünk, majd összeházasodtunk, lett két nagyobb lányom a sajátomnál, meg egy kicsi fiam.
Amikor első alkalommal megérkeztem hozzájuk , már este volt és ahogy bekanyarodtunk az autóval az udvarra, a lámpák fénye néhány fenyőfát világított meg. Mint egy mesebeli táj. A kis faház magas alapokon állt és belépve csodálatos melegséget árasztott. Pont olyat, amit elképzeltem.

De hogy milyen érdekes az Univerzum és maga az ember, azért, hogy ezt a családot a magaménak tudhassam, el kellett döntenem, hogy elköltözöm-e abból a csodálatosan megvalósuló kis házamból, ahol végre otthonra leltem, csupán magányos voltam.
Őrült nagy dilemma volt.
Melyik álmomat írjam át?

Aztán összepakoltam, nem néztem hátra.
Mielőtt összejött a kis házam, ahol két évet laktam, albérletben éltem és nagyon beteg lettem. Tüdőgyulladást kaptam és majdnem meghaltam. Egy hét múlva költöztem volna a házamba, az álmomba.
A kórházban volt aki lemondott rólam, volt , aki nem akarta elmondani mekkora a baj, de én éreztem, hogy nagyon nagy. Szembenéztem a halállal és egyáltalán nem tetszett amit láttam.
Közben a szüleim átköltöztették a holmijaimat a házamba, mert az albérletből már menni kellett, és akkor ott a kórházban eldöntöttem, hogy csak azért sem halok meg. Micsoda hülyeség, pont most meghalni! Kevéske levegőmmel azért küzdöttem, hogy meggyógyuljak. Gondolatban már ott ültem a házamban, begyújtottam a kandallóba és boldog voltam.

Meggyógyultam, ott éltem két évet, aztán elhagytam az egészet egy férfiért és a gyerekeiért.

Sok sebbel kezdtük a közös életet, de elkezdtük szövögetni a közös álmokat. Olyanokat, amelyekre bárki azt mondaná, hogy hülyeség és hogy nem lehet megvalósítani. Időnként magunk is ezt mondtuk, de tudat alatt és aztán egyre gyakrabban erősítettük egymás hülyeségét. A férjem egykor kaszkadőr volt, érthető, hogy nem áll messze tőle a lehetetlen kipróbálása és vesztére, bennem ebben partnerre talált.
Ő is imádta a házát, akárcsak én azt, amelyiket otthagytam. Két év után elhatároztuk, hogy ugrunk egy nagyot.
Külföldre költöztünk.
Ő is otthagyta az álmát azért, hogy egy még nagyobb, még vakmerőbb álmodozásba kezdjünk.

Senki nem hitte el nekünk, hogy sikerülni fog. Igaz, nem is nagyon volt hihető, hogy négy gyerekkel vágunk neki a bizonytalannak, de egyet tudtunk: AKARJUK. Meg akarjuk változtatni a jövőnket, hogy a gyerekeinknek is biztosabb jövőt adhassunk majd.
Nem tudtuk hogyan csináljuk pontosan, ezért megtettük az első észszerű lépést, aztán ahogy jöttek a lehetőségek, amiket magunknak létrehoztunk vagy szinte szó szerint ránktukmáltak, mi éltünk vele.
Még mindig nem tudtuk miképpen fogjuk bírni anyagilag, szellemileg és erőben, de nem ezzel voltunk elfoglalva, csak tettük a dolgunkat.
Sajnos egy gyermekünk nem hitt bennünk, ő visszafordult és olyanokra hallgatott, akik azóta becsapták nem is először és nem is egyszer. Tragédiaként éljük, éltük meg, habár ma már azt mondjuk, hogy ezt ő teremtette meg magának, ez az ő feladata.
Három gyermekünk csodálatos energiával és hittel teszi a dolgát. Minden nap. Az eredmények önmagukért beszélnek.

És most hol vagyok?
Hat szobás lakásban élünk nagyon kényelmesen. A bútoraink pont olyanok, amilyennek szeretnénk.
Ezekben a percekben a férjem arra vár, hogy felolvassam neki ezt az írást. Indián zene szól, az asztalon kis csobogó, nemrég tettük át ide és pont itt van a helye, ennek is nagyon tudtunk örülni.

Az elmúlt időszakban egyre tudatosabban tanuljuk azt, hogy miképpen használjuk a törvényt.
Velünk is történik negatív dolog, de egyre ösztönösebben felülvizsgáljuk, hogy miért történt, hogyan hoztuk létre és miképpen engedjük át magunkon úgy, hogy a legkevesebb kárt okozza, ha már elkerülni nem tudjuk.
Mindig van egy fél délután, amikor az ember sajnálja magát, de másnap újra összefogunk és visszük tovább a dolgainkat. Ennek eredményeképpen egyre kisebbek a hullámvölgyek. Megtanultunk odafigyelni az apró pozitív jelekre. Ha jó irányba haladunk, akkor mindig jönnek a megfelelő emberek, lehetőségek.
Eddig teljesen magunkra vettük a problémáink súlyát, észre sem vettük, de naponta tápláltuk azzal, hogy beszéltünk róla, mérlegeltük az esélyeket.
Magunk gerjesztettük még nagyobbra. Aztán amikor betelt a pohár, akkor a problémát megoldottnak tekintettük és valóban, ha ez tudatosult, akkor jött magától jött a megoldás. Sokszor olyan, amire nem is gondoltunk.
És működött.
A probléma egyre távolodott a mindennapjainkból, majd kezdett szinte magától megoldódni.
Rájöttünk,hogy a pozitív végkifejlet már alig várta, hogy átvehesse a helyet, és mi magunk voltunk azok, akik ebben megakadályoztuk.

Sokszor még beleesünk abba a hibába, hogy belefekszünk a problémába. Azt tapasztaltuk, hogy ez a fajta „élet-alkotás” törékeny dolog, hisz mindig oda kell figyelni gondolatainkra, de már egyre jobban élvezzük saját életünk megteremtését. Rámosolyogtunk az életre és az élet valóban visszamosolygott ránk.

Hozzászólások



Köszönjük szépen!

Kedves Barátaink,

köszönjük kedves, bíztató gondolataitokat.
Számunkra nagyon fontos már, hogy folyamatosan dolgozzunk a saját életünkön, de az is nagy öröm, ha valaki a történetünkből profitál.

Sok sikert és jó munkát kívánunk mindannyiotoknak: somikati



igyekszem

Kedves Attila,

megpróbálok a "nulláról" indulni és újra jó irányba terelni a gondolataim. Köszönöm a tippet. :)



Ez

Ez egy nagyon szép történet, köszönöm, hogy olvashattam

ez vagyok én
http://rakom.freeblog.hu/



Kedves Gyarmi!

Sokáig én is hasonló cipőben jártam, mint te most. Múlt télen kezdtem el tudatosan használni a Titkot. Egy ideig minden úgy alakult, ahogy csak akartam, csodás volt! Aztán szépen lasan én is mintha kifogytam volna a csodákból. Fél évig minta nem is történt volna semmi, legalábbis nem úgy tűnt. Aztán erőt vettem magamon, mondván biztos csak én csinálok valamit rosszul. Elolvastam pár ebbe a témába tartozó könyvet, és elkeztem az egészet teljesen tiszta tudattal. És azóta megint működik, sőt sokkal tudatosabban! És utólag döbbenek rá, hogy tulajdonképpen végig én irányítottam, csak rossz útra(ne feledjük el, hogy mindig!!! működik, attól függtetlenül, hogy éppen pontosan úgy-e, ahogy mi akarjuk). Egyszerűen nem voltak konkrét céljaim, hanem ilyen-olyan ötleteim irányába haladtam. Mostanában a mottóm az, hogy döntsd el hogy mit akarsz, legyen az bármi, csak fogalmazd meg, és állj ki mellette, tudd, hogy az a tiéd(lesz)!

Attila

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. " (Muhammad Ali)



Az akadály.

Februárban láttam először a Titok című filmet és azóta jópár alkalommal újra. Miután láttam néhány hétig rengeteg Titkot igazoló dolog történt velem, teljesültek kisebb-nagyobb kívánságaim, ezt naplóban vezettem is. Összefutottam olyan ismerőssel akivel évek óta nem találkoztam (de már régóta újra látni akartam), nyertem egymás után rövid időn belül nyereményjátékokon, stb. Majdnem minden napra jutott valami pozitív dolog, sőt akár több is. Aztán hirtelen mintha vége lett volna a dolognak. Egyik napról a másikra visszaállt az életem a régi kerékvágásba. Pedig semmivel nem voltam lelkesebb mint a kezdetekben és semmivel nem gondolkodtam másképp. Néhány hónapja olvasom ezt az oldalt,a hozzászólásaitokat,hogy miért pont Kati írásához szólok hozzá először? Ő azt írja 10 évig várt mire a házzal kapcsolatos álma teljesült. Mit csinált jól,másként mint 10 évig? Mivel gondolkodott másképp amiután már jöttek a jó dolgok? Ez érdekelne engem,elnézést ha nem pontosan idevágónak érzitek a hozzászólásom. Annyit még leírnék,hogy alapjába véve eléggé pozitív gondolkodású vagyok és nem rágódom a negatív dolgokon,sőt hiszek abban,hogy a kívánságaim teljesülnek. Vagy lehet tévedek és igen,esetleg a tudalattim húzza keresztül a számításaim?



Kedves Kati!

Nagyon örülök, és gratulálok a sikereitekhez!
Ti már értitek, és tudjátok is alkalmazni :-)))
Amikor olvastalak, az ugrott be, amit a Titok film 2-dik részében hallottam:
Ha nem nézünk, lehetőségek végtelen sora,
ha nézünk, tapasztalat.

További sikeres teremtéseket kívánok!
Jugik



Kedves Kati!

Öröm volt ezt olvasni. Én biztos nagyon béna vagyok vagy hitetlen vagy tudom is én mi, de nekem borzasztó nehéz, hogy ne foglalkozzam a problémáimmal (sőt nem csak a magaméval, hanem család is, barátok is...) Pedig tuodm,hogy ha nem görcsölök dolgokon, szinte maguktól megoldódnak, ahogyan Te is írtad itt, de egyszerűen úgy érzem sokszor, hogy képtelen vagyok rá. Ennek egyenes következménye, egy újabb görcs, amiatt, hogy már megint ezen rágódom, ahelyett, hogy elengedném..
..de nektek nagyon örülök..
Üdv. Meli



Jó példa

Kedves Somikati és Párja!

Gratulálok az egymásra találásotokhoz, a gyermekeitekhez és a sikeres életetekhez!

De legfőképpen ahhoz a Közös Sikeres Építkezéshez, amit véghez visztek: szerintem ez egy gyönyörű dolog. Szeretetből, álmokhoz együtt építkezni. Mi is ezt kezdjük a Kedvesemmel, már összecsiszolódtunk, és indulunk a nagy, boldog céljaink, álmaink felé. Mindenben segítjük, és meghallgatjuk egymást, sőt, fejlesztjük a másikat, hogy még jobbak lehessünk. Talán mi is külföldre költözünk majd, de egy biztos: a jövőképünk egy boldog családról, két teljes és sikeres emberről, házról, kertről, kutyáról, mindenről: EGY.
Köszönjük a jó példát az EGYSÉGre, maradjatok mindig hű támaszai egymásnak :)

Dia és Robi

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..