Karácsonyunk

Ez volt a második Karácsonyunk hármasban. Jézus születésére emlékeztünk. A gyerekek izgatottan várták a Szentestét. Számukra az ajándék is fontos dolog. Az Angyalok bőkezűek voltak. Szinte minden ott volt a karácsonyfa alatt, ami az előzetes listára felkerült. Ráhelnek gyanús lehetett, hogy én nem kaptam semmit, ezért lopva egy csokigolyót tett a fa alá. Egy cetlire ráírta: „Apué! Boldog Karácsonyt!” Sokáig sírtam a konyhában. Közben mosogattam. Illés a távirányítású terepjárójával játszott.

Nemrégiben még az a kérdés foglalkoztatott, hogy mit hoz az idei Karácsony. Álmomban sem gondoltam, hogy a legcsodálatosabb ajándékot fogom megkapni. A Megelégedettség boldogító érzését a szívembe. Elillant belőlem az elégedetlenség. Tovatűnt a zúgolódás. Hálás vagyok Istennek mindazért, ami van. Most tisztán látom a jövőt. Pontosan tudom, hogy mi fog történni. Pedig nem is vagyok látnok. Vagy mégis?

Néhány napja séta közben megint hallottam a csendes kis belső hangot. Így tanított: „Mindaz, amit a szemeddel látsz, az a fontos. Azok a feladataid. Amikor behunyod a szemed, és befelé fordulsz, akkor ne a gondolataidba merülj el, hanem a Csendbe. Ott van az Erő Forrása.” Elméletben minden olyan könnyű. Nehezebb átvinni a gyakorlatba. Lehet, hogy ezt tűzöm ki célul a jövő évre. Nem szeretek fogadalmakat tenni. Soha nem tudom betartani egyiket sem.

A döntés indítja el a teremtés folyamatát. Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotta meg az embert. Valamilyen szinten képesek vagyunk a saját sorsunkat irányítani. Mi teremtjük meg a jövőnket. A gondolataink, képzeletünk és az abból származó érzések, cselekedetek által. Valójában ilyen egyszerű. Tehát arra a kérdésre, hogy mit hoz a jövő, viszonylag könnyen lehet válaszolni. Meg kell vizsgálni a legmélyebb vágyainkat. Ott van a megoldás.

Szerintem most is elmarad a világvége. Pedig olyan sokan megjósolták már. Lassan én szégyellem magam a kudarc miatt. Isten célja nem a pusztítás. Ennek ellenére hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. Jézus azt tanította, hogy ne az időpontok számítgatásával, hanem a saját életszentségünkkel foglalkozzunk. Aztán próbáljunk meg másokat is ebbe az irányba terelni. Elsősorban életünk példájával és természetesen a szavainkkal is. Ez a helyes sorrend.

Valamelyik nap eszembe jutott életem első 20 éve. Nem tudtam, hogy mit akarok. Céltalanul sodródtam. Nem is történt semmi számottevő dolog az életemben. Aztán elegem lett az egészből. Elkezdtem tervezgetni. Döntöttem. Azóta minden úgy történt, ahogy elképzeltem. Ez egy spirituális törvény. Ha a képzelet és az akarat összeütközik, szinte kivétel nélkül mindig a képzelet győz. Ez nem csak pozitív, hanem negatív irányban is igaz. Tapasztaltam.

Gyakran olvasgatom a 37. Zsoltárt. Szinte minden benne van, ami az ember életét érinti. Felvázolja a földi boldogulás útját. Isten Igéjében hatalmas Erő van. Ha hittel beengedjük a szívünkbe, akkor ott kő kövön nem marad. Megcselekszi az Ő akaratát. Az pedig sokkal jobb, mint a mi akaratunk. Választhatunk. Mi döntünk. Isten arra vár, hogy határozzuk el magunkat végre. Utána minden meglódul a szívünk vágya felé. Ez biztos. Nem a könyvekben olvastam.

A szív legmélyebb vágya, valójában Isten akarata. Ő plántálta oda. Ő gondoskodik a növekedésről és a gyümölcstermésről is. A mi feladatunk a megengedés. A ráhagyatkozás. A többi jön magától. Ehhez persze hit kell. Legalább mustármagnyi. Már annyi is elég a sikerhez. Ha több van, az sem baj, hiszen minden a hitünk mértéke szerint adatik nekünk.

Csodálatos hangulat van a lakásban. Fenyőfa, gyertya, füstölő, csillagszóró illata keveredik. A gyerekek teljesen belemerültek az új játékok élvezetébe. Tátott szájjal nézik az új meséket, filmeket. Bárcsak mindig Karácsony lenne! Sajnos elolvadt a hó. Nem sokat tudtunk szánkózni. A jeges szél a meleg szobába űzött minket. Most türelmetlenül várjuk az újabb hóesést. Január végén megyünk Homokkomáromba, a Nyolc Boldogság Közösségbe. A Szent Illés hétvégék a gyerekek kedvenc időtöltései. Persze, sokkal többek a puszta semmittevésnél.

Addig nézegetjük az ott készült fotókat. Felkerültek az elképzelőtáblákra is. Minden nap az orrunk előtt vannak. Épp a napokban tanítottam Ráhelt, hogy amikor ránéz a képekre, mondja magában: „Köszönöm Istenem, hogy minden pontosan úgy fog történni, ahogy ezeken a fényképeken van!” Ez a Vonzás Törvénye. A gyerekek nagyon fogékonyak erre. Könnyedén, lazán és örömmel teremtenek bármit. Imájuk mindig meghallgatásra talál. Lehet tőlük tanulni. Bár most egy kicsit szomorkásak, hogy még egy hónapot kell várni az utazásig.

Januártól részt veszek a lelkipásztori kisegítő (munkatárs) képzésen. Nagyon szeretnék diakónus lenni. Évek óta ez a vágyam. Most elindulok ezen az úton. Nem is tudom, miért vártam ezzel ilyen sokáig. Soha nincs késő. Valószínű, hogy most jött el az alkalmas pillanat. Most értem meg a szent feladatra. Nem is akarok mást. Legszívesebben, csak ezzel foglalkoznék. A gyereknevelés mellett, nincs is más vágyam. Szerintem teljesülni fog. Ezt tapasztalatból tudom. „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked a szíved vágyát.”

Címkék: