2010. március 8. hétfő - 18:24 | beküldő: Örökös Boldogság
Szeretettel értesítek minden kedves Olvasót, hogy a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetem idént is tart nyílt napot az Önismeret útjára lépőknek és a Keresőknek.
http://csend.hu/index.sqn?&md=main&nd=48
Én éppen félidős vagyok, hálával és köszönettel tartozok mindazoknak, akik ott tanítanak.
Ebben a tanévben is volt egy hatalmas teremtésem, mert már évek óta foglalkoztatott a transzcendentális meditáció, de valahogy nem jött össze hogy megtanuljam. Aztán egy klassz előadássorozaton is folyamatosan tapasztaltam a többiek által a fantasztikus lehetőségét, és felírtam magamnak hogy jó lenne ezt megtanulni és ha nagyobb csoportban (eddig 10-15 fős csoportok indultak) az még szuperebb lenne. Szükség van Magyarországon is hogy minél több ember megtapasztalja a tökéletes egyensulyt. A tanév elején pedig kaptam a hírt, hogy az egyetemen bevezetik ezt a módszert. Azóta megtanultam, minden nap alkalmazom, és napi csodákat élek meg :)
Második félévben pedig elkezdődött a Kollektiv Inteligencia Tudomány tananyag is, amely sok mindent megmagyaráz a világ működéséből. A Mi a csudát tudunk a világról cimű filmben izelítőt kaptunk belőle.
De ez mind semmi :) Tananyagaink között van asztrológia, anatómia, numerológia, Bach virágterápia, Archetipológia, Extrapszichológia. Ja és még varázsolni is tanulunk :DDD (ez vicc, mert mindenki tud varázsolni, hiszen a gondolatainkkal teremtünk)
Szóval ha van kedved és időd 2010. március 27-28-án meghallgatni, hogy egyáltalán mit lehet ott tanulni, akkor szeretettel várlak március 27-én szombaton 8,50-kor az előtérben.
Kérlek jelezd résztvételed az egyetem honlapján, és nekem, hogy a secret csapatot fel tudjam kísérni az előadóterembe.
Mosolygós szép napot kívánok Nektek :) Öbi






Hozzászólások
Sziasztok ...én holnap
Sziasztok ...én holnap mindenképpen elmegyek a reggeli előadásra...akkor majd keresem a sárga kabátos hölgyet :-)
Üdv: Csokiszemű Mannakira
:-)
:)
Kedves Gabicica :)
Megkaptad a levelemet a rendszeren keresztül?
A többieknek is: szombaton 9-kor találkozunk az előtérben, narisárga kabátban leszek :)
Mosolygós szép napot kívánok :) Öbi
Kedves Gabicica :)
Küldtem mailt :)
Aki szeretne jönni, akkor az orokosboldogsag@gmail.com címre írjon nekem :)
Mosolygós szép napot kívánok :)
Én megyek:)
Kérlek kedves Öbike küldj nekem egy mail-t, mert én nem tudtam Neked a reglapodon keresztül. Köszönöm:)
:)
http://www.youtube.com/watch?v=2mbkDS3BOOo
Mindenki egyenlő...
... de vannak egyenlőbbek :DDDDDD
Na, vajon mi ez itt?
Csak nem reklám?
Hát, ilyet?
Minden haver reklámozhat?
Akik meg nem haverok, azok nem? :-)
http://www.youtube.com/user/BelgaTavasz#p/a/u/1/huuFnNrlhH0