Papírhajó móka

Papirhajó Móka logóFóki: Ugye neked is vannak vágyaid, amik még nem teljesültek? Ezzel nem vagy egyedül. Ezennel szeretettel meghívunk egy nagy közös játékra, ahol te is vízre bocsáthatod az álmaidat, vágyaidat. Nem kell mást tenned, mint a helyszínre érve felírd a vágyaidat egy darab papírra, abból hajtogass egy papírhajót és bocsásd vízre. Ha pedig ezt sokan egyszerre tesszük, vágyaink összeadódnak, sõt, egymás vágyait még meg is erősítik. De nem kell ám túl komolyan venni, hiszen ez egy játék. Ahogy a nevében is benne van: Papírhajó Móka.

Szeretnénk ezzel hagyományt teremteni, hogy évről-évre egyre többen bocsássuk ilyen játékos formában vízre vágyaink hajóját.
Évről-évre újra eljönnek majd azok, akiknek az előző vízre bocsátás óta teljesültek a vágyaik, ezzel még nagyobb lelkesedést és kedvet adva a többieknek.

Képzeld el, ahogy évente egyszer egyre gyarapodó kis vágy-flottánk megszállja az öreg Dunát, vidám kis színfoltot csempészve a város életébe! Képzeld el, hogy a vágyaid valóban teljesülnek!

De ha csak egy mosolyt, egy jó érzést szerzel magadnak ezzel, már megérte.

Csak egy kérésünk van: ha tudsz, hozz magaddal valamilyen apró játékot, tanszert, füzetet, tollat, ceruzát, amivel segítheted azokat a gyerekeket, akiknek erre rászorulhatnak.

Ezzel adsz is, így vágyad, amit vízre bocsátasz, nagyobb lendülettel kel útra.

Semmibe sem kerül, csak egy kevés szabad időbe, amit jó kedvvel eltölthetsz olyan emberekkel, akik szintén azt szeretnék, hogy vágyaik megvalósuljanak. Akkor hát horgonyt fel! Induljanak azok a vágyak!

Velünk tartasz?

A Mosolyogj Mozgalom és a www.thesecret.hu bemutatja:

PAPÍRHAJÓ MÓKA – avagy a vágyak kihajóznak

Időpont: 2009. szeptember 6. 14 óra
Helyszín: Margitsziget Nagyrét és a Hold-udvar közti tisztás

Program:
14:00 Találkozó és a rászoruló gyerekek részére szánt ajándék átvétele (ceruza, füzet, kis játék)
14:30 Teremtő Körtánc Felelős: Lángvirág
15:00 Papírhajó hajtogatás sárga momomo-s papírból, az oldalára a célok felírása, majd a megfelelő helyszínen a vízrebocsátás hármasával. (Felelős: Fóki)
15:30 Befejezésül: Hálatánc :)

Szeretettel várunk Téged, Családodat, Barátaidat, és az egész Osztályt!

Kérünk, hogy add hírül ezt a lehetőséget, hogy akit szeretsz Veled lehessen ezen a délután :)

CsatolmányMéret
Margitsziget2.jpg99.23 KB
papirhajó móka plakát.pdf198.08 KB

Hozzászólások



És ahhoz mit szóltok...

...ha egy kis vitorlás lenne???? Majd kifogjuk a jó szelet hozzá:))))))))))))))))))

"Sok ember azért nem lesz soha sikeres, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, ők éppen a hátsó kertben négylevelű lóherét keresnek:)))" /Walter Chrysler/
Evelyn:)



és mit szólsz

egy motorcsónakhoz, én már hallom a zümmögését...
:)

A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Egy nagy tutajt tervezek...

... készíteni, mely pár ember álmát biztosan eljuttatja annak céljába... :) :) :)

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

http://www.lyoness.ag/hu/

totzoli129@freemail.hu-ez a saját e-mail címem...ide bátran írhatsz.

Ez már a Jelen, az egymásért tevékenykedők közössége.



Édes Tikém:))))

Ez volt a tervem...hogy ott mozizzatok a fejetekben!!!! Örülök, hogy működik:))))

Még egyszer nyisd meg kérlek a fotókat...és egy másik ablakban nyisd meg ezt a másik linkemet...még fantasztikusabb élményben lesz részed:)))
És mindenki másnak is:))))))

http://www.youtube.com/watch?v=FDQWISxHTdQ

Szeretlek:)))

"Sok ember azért nem lesz soha sikeres, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, ők éppen a hátsó kertben négylevelű lóherét keresnek:)))" /Walter Chrysler/
Evelyn:)



Feliratozva:)))

Az enyém ahogy szoktam....felirattal:))))))))))

http://picasaweb.google.com/EvelionNo1/PapirhajoMoka#

És ha javasolhatom, másik ablakban nyissátok meg és hallgassátok közben...fantasztikus élmény!!!!!!!!!!!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=FDQWISxHTdQ

Játsszunk tovább....:))))

"Sok ember azért nem lesz soha sikeres, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, ők éppen a hátsó kertben négylevelű lóherét keresnek:)))" /Walter Chrysler/
Evelyn:)



Drága Evelyn!

Hálásan köszönöm. Olyan jó volt a szöveg és a képek , hogy szinte én is ott éreztem magam.

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Én is feltettem



Drága Barátaim!

Megnéztem a képeket . Csodálatosak voltatok. Nagyon sajnálom , hogy nem lehettem ott, de most más volt fontosabb számomra.
Hálásan köszönjük , hogy gondoltatok ránk is és készítettetek nekünk is kishajót! Tudom , hogy minden úgy lesz , ahogy nekünk a legjobb!!!

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Drága,unique:)))

Nagyon örülök,hogy ez a véleményed az ölelésemről:))))
Emlékszem amikor előszőr megöleltük egymást, hát nem nagyon engedted magad, de ez a dolog mint ölelés szenzációs érzés :)))
KEZDJ EL TÁNCOLNI, A ZENE JÖNNI FOG MAGÁTÓL:)))))))))))))))))

Millió matos ölcsi:)))



Ez csodás:)))))))))

Anna ez a cikk fantasztikus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És még nem szólom el, de a listámon amit a hajócskámra írtam, működni látszik valami:))))))))))))))

Nyomom a tutit:)))))))))))

A képeimet a napokban felrakom...addig nézegetem a tieiteket és egyszerűen boldog vagyok na!!!!!!!!!!!!!!!

"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)



papírhajó avagy üzenet a

papírhajó avagy üzenet a palackban....

Tudod milyen, mikor Mató megölel? Napokra jól leszel!
Igével élőben beszélgetni? Isteni érzés :-)
Öbi békés mosolyát élvezni? Csoda klassz!
Fóki írásait olvasni? Gondolkodtató, örömmel tölt el.
Origamival ismerkedni, ökörködni? Életszagú, JÓÓÓÓÓ!!!!
Lolly csupaszív, fiatal, lendületes, különleges posztjait olvasni, miközben víz egy formájára anno pocsolyát választott??

egyszerű vágyam üvegbe dugaszolva küldtem a papírhajó mókára... így nem süllyed el, de áramlik, nekem így elfogadhatóbb, jobb... könnyebb... valahogy nekem nehezen megy a légy bele szerelmes majd engedd el, felejtsd el...

inkább üvegbe teszem, hátha odasodródik, ahova a dolga... így könnyebb...

a képek magukért berszélnek! örülük, hogy jól éreztétek magatokat a bőrötükben, csakúgy, ahoyg vagytok!

Örülök, nem őrülök ... :-))) hehe

bár ki tudja melyik a jobb :-)



Nagyszerű vasárnap délután

Öröm, hála, hálatánc, mosolyok, izgatott hajtogatás, napfény, Margitsziget, sok kedves ember.... már önmagában ez is elegendő egy nagyszerű hangulathoz! De tegnap délután ennél több élményben volt részünk, és nem csak a tegnapi napra, hanem további napjainkra is kihat az a közös és lelkes móka, amit átéltünk :)
Izgatottan várom a következő ilyen remek programot!

Annak, aki ott volt, annak is, aki nem egy kis összefoglaló, afféle La Femme szösszenet :)

http://lafemme-magazin.com/eletmod/vagyaink-vizre-szalltak

"Nem vagyunk mások, csupán gondolataink eredménye. (Buddha) "



Bár nem voltam ott,de a

Bár nem voltam ott,de a képeket nézve engem is elfogott az a csodálatos érzés,amiben nektek részetek volt.Köszönöm!Napról-napra többen leszünk,akiknek ilyen pozitív a hozzáállása az élethez.Boldog vagyok,hogy mindazt tudom,amit tudok,és büszkén vállalom.Nagy ölelés mindenkinek!



Jutka, megnéztem a képeket, és tényleg rácsodálkoztam:)

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ-
riásiak voltatok.

Bár, nem emlékszem rád, nem tudlak hírtelen emlékképeim között "hova tenni", találkoztunk matonál, esetleg? , de a gyógyhíred segít:) És a többieké is.

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes zamatodat"! A döntés a Te kezedben van! IGENT mondtam magamra. :)



ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ- Óriásiak voltatok:) Ott voltam lélekben veletek.

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes zamatodat"! A döntés a Te kezedben van! IGENT mondtam magamra. :)



Nagyon boldog vagyok

hogy ennyien kijöttetek a szigetre. Jó volt látni azt hogy újra gyermekké váltunk mindannyian, jó volt köztetek lenni, úgyhogy ezt mindenképpen folytatni fogjuk. Sőőőőőőt, ahogy Jutka Csabája kitalálta, vannak már más hasonló terveink is. (jó kis együttrezgések vannak, élvezem)
Az óriáshajó teremtésemről pedig külön fogok írni, mert az is megér egy blogot :)
Most nagyon boldog vagyok, köszönöm hogy ezt az érzést megoszthatom Veletek :)
Szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Drágáim:)))))

Ez hatalmas élmény volt!!!!!!!!!!!!!! És abszolút nem érdekelt már amikor indultam itthonról, hogy kinek mi a véleménye, vagy esetleg hülyének néz:))))

Jólesett nem secretes barátaimat is magammal vinni, hiszen már sokat meséltem rólatok nekik...ők a keresztlányom, a kisfia és az anyukája volt...szerintem ők is élvezték ezt és megérezték benne azt, amiről ez szólt...se többet, se kevesebbet:))))

Akik azért nem jöttek el, mert elveik vannak, sajnálhatják...mert fantasztikus élményekből maradt ki! Én persze már elfogult vagyok, mert ha semmi nem történt volna a Margitszigeten, csak egy szimpla találkozás veletek, én akkor is ott lettem volna:))))))))))

Ez a hatalmas papírhajó a Dunán, hát ez óriási élmény volt!!!!!!!!!! Én csináltam egy 2 perces videot is, segítsetek, azt is fel lehet tenni valahogy a picasara? Vagy valami más ilyen netes helyre, hogy közzé tudjam tenni...

Köszönet és Hála:))))))))))

"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)



Papirhajo

Sajnalom hogy csak gondolatban voltam veletek,, én is kikuldtem a dunahoz a kivánságaim, bár csak gondolatban (lázasan fekszem)
öleléssel zs

Ha először nem érsz el, csak tarts ki bátran.
Ha itt nem találsz, keress meg ott.
Valahol megállok, és várok Rád...
(Whitmann)



Kedves Résztvevők!

Öbikével együtt köszönöm mindenkinek, aki ott volt a mai papírhajó mókán. Kívánom, hogy mindenki vágya váljon valóra.
A papírhajócskák viszonylag hamar elsüllyednek - eggyé válnak a Dunával, azaz az Áramlással. Éppen ez a lényeg benne. Vágyaink eggyé váltak az Áramlással és maga az Áramlás végtelen energiája biztosítja a materializálódásukat. Amikor elengedtétek a kis hajókat, azzal létre hoztátok azt a vákuumot, amibe pontosan belepasszol a vágyatok. Így létrejön a vonzás. Hatalmas erejű vonzás. Már alig várom a pozitív beszámolókat a beteljesült vágyakról!
Köszönöm, hogy ott voltatok, köszönöm, hogy ott lehettem. :)
Lesz jövőre is ilyen papírhajó móka, Öbikével még ma este meg is néztük a helyszínt. Fantasztikusan jó helyszínt találtunk, mintha csak erre találták volna ki! :) Szuper!
Bár most is jó sokan voltunk, de a következőn sokkal többen leszünk, tudom. Az új helyszín pedig ideális erre.
Holnap hétfő. Legyen ez a hétfő az egyik legcsodálatosabb hetetek első napja!
- Fóki -



Kedves Fóki és Öbike!

Ez klassz volt!
Igazi hangulat, és öröm teremtés!
Köszönöm az élményteli lehetőséget!

lollipop
www.eveart.gportal.hu
www.eveartflower.gportal.hu
Mocskos rock n' roll... ezekért rajongok: http://www.mymusic.hu/zenekarok/album.php?id=2630



Szépek voltatok, jó volt Benneteket látni és

én is sokat gondoltam Rátok!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Nézem a képeket és vigyorgok!

Most csak lélekben voltam Veletek.
Drága Kati! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan feltetted a képeket.
Gyönyörűek voltatok, pont ilyennek képzeltem el.
Szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



FOTÓK :) :)

Csodálatos délutánunk volt ismét!! :)
Öbike,Fóki köszönjük nektek a lehetőséget!! :) :)
Akik nem lehettek velünk és aki ott volt az is élje át újra a képek segítségével: :)
http://picasaweb.google.hu/angyalkatc/PapirhajoMoka#

" A szeretetnek hatalmas ereje van! "

Kati.



Ragyogás

Gyógyulj meg!!!!!!!!!! Táncolni is kellene majd, ha minden igaz!
Akkora hajónk volt, mint amekkora vágyaink :)
Leesik az állatok, ha meg látjátok a fotókat :))))))))))))))))))
Hála Öbinek, abba aztán belefért mindenkinek a vágya. A tied is Drága Ragyogásunk :)))))

Jutka :-)



Papírhajó:)

Öbi & Fóki

((((((((())))))))))))))

Mindenkinek hálásan köszönjük a mosolyokat, az öleléseket, a mókát.................jó volt veletek!

Csaba&Jutka



Kiváló gyakorlata volt ez

Kiváló gyakorlata volt ez vágyaink elengedésének :))
Köszönjük Öbi és Fóki, és mindenkinek, aki ott volt és mosolygott!! :)
Ja és a naaagy papírhajó a vízen az csúcs volt! :D

Szeretettel: Boldogság ;)

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Drága Mindenki:) Barátaim! Nem lehettem csak lelkiekben a Sziget

a Szigeten veletek:) Lábam kificamododtt és járó szerkezetben van:)

Elküldtem gondolatban én is kívánság-cédulámmal kis hajókámat:)
Kívánok sok-sok teremtő energiát mindenki vágyálmának megvalósulásához!!!!!

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes zamatodat"! A döntés a Te kezedben van! IGENT mondtam magamra. :)



Dràga Mindenki!

Tudjàtok, hogy èn is veletek voltam lèlekben, az èn vàgyhajòcskàm a Teverèn ùszott messzire, hogy fizikailag formàt oltve tèrjen vissza hozzàm...
Olellek Titeket!
Saida

"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."



AZTA...

... milyen sokan voltunk. Jó volt látni a sok új arcot!!! Emlékszem, bátorság kell először megjelenni egy ilyen összejövetelen. Akinek nem inge... , de akinek igen, azoknak köszönjük hogy bevállalták. Biztatom Őket, tegyenek így máskor is.

Köszönöm, talán sokak nevében Lángvirágnak, hogy vállalkozott egy kis hangulat teremtő közösségi játékra. Jól esett, még ha nem is tudtuk ezt kifejezni. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen embereket vonzunk be!!! Köszönet és hála!!!

Fóki és Öbike!

Nektek külön szeretetteljes ölelésünk és hálánk, hogy megszerveztétek és lebonyolítottátok ezt a jó kis MÓKÁT!!!
Szívbéli Köszönetünk Nektek!!!
Láttam a sok csillogó szempárt, régieket és újakat egyaránt. Talán nem is tudhatjuk milyen csodás folyamatokat indított el ez az együttlét...

SZERETLEK! SAJNÁLOM! KÉRLEK BOCSÁSS MEG! KÖSZÖNÖM!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba



Öbi megpróbálunk:)))))

Tudod én viszek magammal vendégeket is, tervezzük, hogy a szökőkútnál fél 2-kor talizunk, ha sikerül, akkor megyünk segíteni:)))))

"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)



húúúúú :)))

nagyon készülünk ám a holnapra, az egyik meglepi már kész van.
Szeretném kérni, hogy a tagok közül aki tud, páran gyertek ki segíteni fél kettőre.
Hálás köszönet :) Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Fóki érdekel nagyon is az álláspontom, hiszen ...

lereagálod. Azt gondolom eléggé egyértelműen leírtam, hogy semmi gondom a játékkal, mert hülyülni, hülyének lenni nekem és mindenkinek joga van.

Az viszont egyértelmű és tény, hogy a papírhajó elengedés rá irt vágyakkal, "vonzásra" alkalmatlan, az másra való. Miért??? Az emberi kollektív tudattalan miatt. Ez nem csak az én véleményem, hanem pszichológiai törvényszerűség, amire lehet fittyet hányni, de az is fittyet hány azokra, akik fittyet hánynak rá. Tehát úgy is ezek a törvényszerűségeknek van igazuk, mert azok megváltoztatása nem napok, hónapok és könyvek kérdése, hanem ennél sokkal több.

Azt, hogy sokan, vagy kevesen, vagy éppen elegen vesznek részt majd rajta, megint csak mellékes ilyen szempontból. "Sok légy nem tévedhet, a lósz.. jó" elv alapján:-)

Tehát engem sem érdekel, ha nem érdekellek, de ettől függetlenül még le fogom írni a véleményem mindenről szabadon, ahogyan gondolom. Ahogyan eddig is tettem.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Na és?

Na, és kit érdekel, hogy valamely zeneszerzőnek milyen érzései kötődnek hozzá? Sem engem, sem pedig rajtam kívül még rengeteg embert nem érdekel. Játszunk. Bár tisztellek, IGe, de a te véleményed sem érdekel. Már párszor beírtad ide, és akárhányszor írod még be, akkor sem fog érdekelni sem engem, sem másokat. Részint, mert unalmas, részint, mert mást gondolunk pár dologról.
Ha pedig neked fáj mások esetleges hite vagy játéka, akkor az a Te bajod. Mi jól elleszünk ott. Nem azt figyeljük, hogy jól fotózható legyen, csak azt, hogy jól érezzük magunkat. De fölösleges is magyaráznom. Azt hiszem, itt és most le is zárom ezt a témát. A véleményedet elmondtad, megértettem - de nem érdekel, ugyanis az a Te véleményed. Ha Te jól érzed magad benne, örülök neki.
Mi meg maradunk a gyermeki lelkületnél. Mert jó így nekünk. :)
Szóval itt most húzok egy vonalat...
Papírhajó Móka. A lényege le van írva. Legyünk jó sokan! :)



Fóki te megint lódítassz:-)

"A papírhajó egy játék. Nincs benne semmi filozófia, sem pedig semmiféle vallási vagy hitbéli irányzat."

Aki elolvassa leírását, azt ezt nem hiszi el. Hiszen van. Egy hibás gondolatkapcsot kíván kivetíteni, összekötni az agyakban a Vonzás Törvényével kapcsolatosan.

Ja a Ifj. Kalmár Tibor - Nádas Gábor azokat a "hajókat" látta amit Poór Péter megénekelt:-) Egyébként ha figyeled a szöveget pontosan, itt a papírhajók nem hoznak és visznek vágyakat, csak egy hasonlat a fényekre. Tehát az általam idézett szöveg 100%-an megerősíti azt, amit korábban írtam, addig a tied egy csalfa érvelés csak. Mert olyan szálon próbálsz összekötni dolgokat, amelyek nem tartoznak össze valójában.

Szerintem nyugodtan játszon, aki akar, csak a hajók vízre eresztése és eltávolítása csak max olyan vágyakat tudnak helyesen közvetíteni, mint a felejtés, rossz szokások elhagyása, elszakadni való vágyás vallástól, Istentől, kábszertől, (Tőlem:-))stb... Vonzásra nem alkalmas.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Mindenki mást társít hozzá

Ha már dalszövegek, akkor én is idéznék egyből:
"Micsoda éjszaka volt
Fények úsztak a Dunán
Mint játékos papírhajók.
Nem látta más, csak a hold
És a fények a Dunán,
Hogy így történt az első csók."

(Ifj. Kalmár Tibor - Nádas Gábor)

Olyan ez, mint a mákos nudli: rengetegen szeretik, de van, aki utálja, pl. azért, mert anno a nyilasok ezzel zabáltatták halálra a nagyapját.
A papírhajó egy játék. Nincs benne semmi filozófia, sem pedig semmiféle vallási vagy hitbéli irányzat. Minden csak felfogás kérdése.
Ellentmondás ott van, ahol mi magunk ellentmondunk.
Egy papírhajó formájában szimbolikusan rábízni a vágyunkat a folyó jelképezte Áramlásra nem ellentmondásos a vonzás törvényével. A lényeg, hogy mindig érezzük jól magunkat. Aki ebben nem érzi jól magát, mert neki negatív tartalommal bír ez a játék, az ne tegye, ez ilyen egyszerű. De kicsit nevetséges lebeszélni másokat a mákos nudliról, csak mert nekem negatív képek kötődnek hozzá. Olyan ez, mint amikor egy sánta elveri a másik ember lábát, nehogy már az ne sántítson. :)
Mindenkit nagy szeretettel várunk a Papírhajó Mókán! Sok-sok beteljesült vágyat kívánok minden résztvevőnek és annak is, aki nem vesz részt rajta. :)
-Fóki-



Poór Péter : Kis papírhajó - dalszöveg

Állok a parton,
s kezemben tartom
utolsó leveledet.
Egyetlen emlék,
amivel én még
nem tudom, mit is tegyek.
El kéne tépnem,
nincs erőm, érzem.
Sajnálom, nem is teszem.
Legyen belőle papírhajó,
és útjára elengedem!

Kis papírhajó, lebeg a vízen,
forgatja a szél, viszi sebesen.
Sok hazugság, Isten veled!
Vigye el a víz, hazug leveled!

Azt írtad nékem, nem is rég:
Örökké szeretsz!
S nem tudom azt se már,
hol lehetsz?
Elmossa a víz, majd a betűket,
s elfelejtem én, a te nevedet.
Sok hazugság, Isten veled!
Tovarohanó kis papírhajó,
kis papírhajó, kis papírhajó.

http://videa.hu/videok/zene/poor-peter-papirhajo-60-as-evek-oDq7ZI8SIKsX...

http://indavideo.hu/video/Somogyi_Karoly_Kis_papirhajo?action=video_site...

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Kedves Mindenki! Megtennétek, hogy gondoltok rám?

És küldenétek egy kis szeretet-gyógy energyit?

Ezer örömmel elmennék erre a jó kis Mókára, már csak az együttlét öröméért is, ám a jobb bokám kificamodott. Fáj. Bár gyógyítom magam, orvosnál is voltam, azért egy kis szeretetteljes rám gondolás többletet adhat:) és elmehetnék:) Anikó

IGENT mondtam magamra. :)



Ha én elmegyek...:))))

Én nem ilyen mindenféle ideák, meg hatalmas gondolatok, történések, megélések miatt megyek oda...ez csak egy kis része a dolognak...hanem hogy találkozzak mindazokkal, akiket nagyon szeretek:))))) Tök mindegy, hogy múzeumok éjszakája, vagy nyári hétvégezés...számomra mindig egyet jelent: veletek lenni:))))

"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)



Kedves Mindenki!

Jómagam nem veszek részt ebben a csodás mókában, de kívánok mindenkinek sikeres elengedést, és kellemes, örömökben, és játékosságban gazdag, felszabadult, programon való részvételt.
Amikor az ember kiválasztja, és megformálja, hogy melyik vágyát szimbolizálja ez a hajó, akkor érdemes azon az egy dolgon elgondolkozni, hogy ez a döntés honnan, hová viszi az "én"-t. Ha az "én", tehát aki belegondol ebbe, és csak is ebbe, hatalmas örömöt érez, s úgy érzi, hogy döntéséből fakadó vágyának elengedése nyomán olyan énképre és élethelyzetre lel, amely hatalmas öröm, boldogság, felszabadulás, ne adj ég fejlődés számára, akkor hajrá! Ez az igazi mutató irányelv! Pont az ilyen nagyszerű játékos "szertartások" azok, amelyek könnyebben elmoshatják az ember kételyeit, félelmeit, a kis én-jét.
Még 1x jó szórakozást és sok örömöt és kellemes megélést kívánok!



Nekem nem fura, Mato, hogy vannak a barátaid között...

nők is. EMBEREK vagyunk.
Viszont ezek a körök...
Azt hiszem, sosem akartam senkinek sem megfeleni, és zavarna, ha állandóan az járna az eszemben, vajon most hanyadik körében vagyok Mato havernak? :-)



Kedves Origami:))

Nagyon örülök,hogy figyeltél a köreimre ill a köreinkre, mert én úgy gondolom,hogy mindenkire vonatkozik aki gyakorolja az elfogadást:)
Az ,hogy ki mennyire kerül hozzám, az mindig két emberen múlik, ill van olyan amikor van egy köztes ember, elmondok az én életemből egy példát, van egy nagyon jó barátnőm, van akinek már ez is furcsa, de van: Együtt él egy sráccal, ő szerintem nullkörös lenne nálam, de mivel a 10 es barátnőm élete párja közelebb kell elfogadnom, de ez nem gond számomra, ha náluk vagyok és zavarna a srác viselkedése , eljövök és ennyi. Azért ezt én meg is mondtam neki, tök normálissan amikor jozan volt, mert az ritka:))
Na de vissza térek a miki barátunkra, tehát kettönkön múlik,hogy milyen közel fogadjuk el egymást, de ehez találkoznunk kellene, és akkor kiderűlhet, sajnos azt sem tudom,hogy te ki vagy igazából? mert nem találkoztun, vagy csak nem tudom,hogy találkoztunk e de szerintem az idő mindent lerendez,és ha meg kell ismernünk egymást,ill te is így érzed ,akkor találkozhatunk,mert rajtam nem múlik:) KEZDJ EL TÁNCOLNI, A ZENE JÖN MAGÁTÓL:)

Millió matos ölcsi:)))



Hmm. Mato.

És Miki majd vajon külső vagy belső körössé válik-e majd Nálad?
Mennyire felel majd meg az általad felállított kritériumoknak? :-)



Kedves ismeretlen, mikee

Van egy ötletem, csak ha érdekel:)
Ha tényleg kiváncsi vagy a " papírhajós " dologra gyere nézd meg, ha jó a szemed, messziről is nézheted, csak akkor gyere közelebb ha kiváncsi lettél erre a sok vidám boldog barátságos emberre, mi biztos szeretettel fogadunk, téged is:)))
KEZDJ EL TÁNCOLNI, A ZENE JÖNNI FOG MAGÁTÓL :)))))

Millió matos ölcsi:)))



Én is szívesen

Én is szívesen elmennék!Nagyon szeretnék veletek együtt lenni.Sajnos messze vagytok tőlem.Majd Kanizsán talizunk!Alig várom!Jó mókát mindenkinek!



Kedves Öbi és Fóka!

Köszönöm ezt a lelkesedést, ami csak úgy árad ebből a blogból!
A gyermekien naív kívánságok is valóra válnak, ez egészen biztos,
mert a papírhajómókára már nem egyedül megyek, hanem a kedvesemmel akit bevonzottam.
Azt mondta: -Hát persze, hogy megyek veled, majd együtt kívánunk valamit.
Keresem az állam... :)))

lollipop
www.eveart.gportal.hu
www.eveartflower.gportal.hu
Mocskos rock n' roll... ezekért rajongok: http://www.mymusic.hu/zenekarok/album.php?id=2630



Sajnálom,az előbbi

Sajnálom,az előbbi hozzászólásom kissé durva volt. Tudom,hogy nem ide tartozik,de tegnap a fejembe vettem,hogy nyitok egy Teremtő Füzetet,melybe a teremtéseimet írom. Csak még nem jutottam el,mert lusta vagyok elkezdeni.
Hálás vagyok mindenért A Felsőbb Vezetésnek.



BOCSÁNAT MOMOMO!!!

Offoltam... szánom-bánom. Úgy éreztem, muszáj az egyensúly érdekében...
Tudom megértsz :) :) :)

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba



Nem az szennyezi be...

... az embert, amit a száján keresztül a testébe visz, hanem az ami kijön rajta!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba



***** moderálva *****

***** moderálva *****



Mindig...

... , mikor ostobaságnak tartod mások cselekedeteit, biztos lehetsz benne, hogy valamit nem értesz...

SZERETLEK! SAJNÁLOM! KÉRLEK BOCSÁSS MEG! KÖSZÖNÖM!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges