Próféciák: A második felismerés - A tág jelen

Az új spirituális ébredés teljesebb világkép kialakulását jelenti, ez váltja fel a több száz év óta
érvényesülő világias szemléletet, amely a túlélésre és a kényelemre helyezte a hangsúlyt. A
technikai fejlődés fontos lépés volt ugyan, de az életünkben megjelenő véletlenek tudatosítása
nyomán válhatunk nyitottá arra a tudásra, amely megmutatja, mi az ember célja ezen a bolygón, és
mi is a világmindenség lényege.
A második felismerés akkor következik be, amikor megértjük az ébredés történelmi jelentőségét.
Amikor belátjuk, hogy évszázadokon keresztül a világias élet álmát álmodtuk, és a "mennyei
pillanatok" tudatosítása valójában felébredés az anyagi biztonság és kényelem elsődlegességéről
szóló tévképzetekből.
Az európai reneszánsz akkor kezdődött, amikor az emberek már nem bíztak a középkori egyházban,
nem hitték, hogy a papok képesek lennének feltárni a spirituális valóságot. A tudomány kapott
megbízást arra, hogy vizsgálat alá vegye a világot, és fölfedezze számunkra a spiritualitás lényegét.
A tudósok egészen a legutóbbi időkig csupán azoknak az erőknek a kutatásával foglalkoztak,
amelyek szerintük a világ működését szabályozzák.
Csakhogy az egyház tekintélyvesztésével odalett a biztonságérzete is, és ez mély egzisztenciális
válságot idézett elő. Mi az emberi élet célja? A létbizonytalanságon azzal próbáltunk enyhíteni,
hogy új célt tűztünk magunk elé: a fizikai haladást. Elhatároztuk, hogy berendezkedünk
bolygónkon, és jobbítunk életkörülményeinken - legalábbis addig, amíg a spirituális igazság
napvilágra nem kerül.
Az ipari forradalom idején számos nagy technikai előrelépést tettünk, s ez alatt tudatunkban lassan
átalakult a "fejlődés" szó jelentése. Szinte teljesen kiveszett belőlünk a spirituális tudásra való
igény. Világi dolgokkal foglalkoztunk, elfogadtuk az illúziót, amely szerint racionális és
kiszámítható világegyetemben élünk, itt a véletlenek semmit sem jelentenek.
A huszadik század utolsó évtizedeiben, amikor már teljesen a tudomány vette át az irányítást, ez a
spirituális titokzatosságtól megfosztott világszemlélet kezdett széthullani. A második felismerést
akkor sajátítjuk el, ha megérjük, hogy a történelem folyama hozott bennünket ide, ahol az új,
titokzatosságokkal teli világnézet bontakozik ki.

Forrás: James Redfield: Mennyei Prófécia zsebkalauz a kilenc felismeréshez
http://www.youtube.com/watch?v=bFmqVcu00iU&feature=related

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges