2008. február 12. kedd - 03:04 | beküldő: Gini99
Sri Chinmoy, az egyik olyan spirituális vezető volt, akiről mind a politikusok, mind a vallási vezetők elismerően nyilatkoznak. Nemzetközi hírű békevezetővé vált. Tavaly októberében vált meg fizikai testétől. Rendkivüli lélek volt, akitől álljon itt most néhány sor a kollektív tudatról és az abban játszott szerepünkről.
"A mi utunk, a szív útja, az elfogadás útja is. El kell fogadnunk a világot. Ha elvonulunk a Himalája barlangjaiba, vagy egy hegy csúcsára ülünk és saját személyes megvalósulásunkért és elégedettségünkért könyörgünk, azzal semmit sem teszünk a világért. Ez hasonló lenne ahhoz, mintha kedvünkre jóllaknánk és hagynánk, hogy testvéreink éhezzenek. Ez nem helyes. Ha valóban emberi lény vagyok, akkor gondoskodnom kell róla, hogy a testvéreim is velem egyenek. Igazi elégedettségre csak úgy tehetünk szert, ha együtt eszünk.
Hasonlóképp a spirituális életben az igazi Mesterek úgy érzik, szent kötelességük, hogy az emberiség színe előtt egyenek, és lelki eledelüket megosszák az emberiséggel. De ha az emberiség, mint egész, nem kíván annyit enni, amennyit kellene, ha sokan még mindig alszanak, és nem érezték meg a lelki éhséget, akkor mit tehet a spirituális Mester? De ha van néhány őszintén éhes kereső, a spirituális Mester így szól hozzájuk: "Az étel elkészült. Gyerünk, együnk együtt!"
A elfogadás útján tudnunk kell, hogy a föld távol van a tökéletességtől. Hogyan tökéletesíthetnénk azonban a föld tudatát, ha nem fogadjuk el azt? Ha valakinek fáj valamije, meg kell masszíroznom. Fájdalma egyedül így szűnik meg. Hasonlóan, ha a föld egy bizonyos helyen nem tökéletes, akkor törekvésemmel és törődésemmel meg kell érintenem azt a helyet. Csak így alakíthatom át. Egészen addig, amíg a földi tudat teljesen meg nem valósul, azon fogok igyekezni, hogy a földön maradjak, és belső tudatommal az emberiséget szolgáljam."
Sri Chinmoy-ról bővebben itt olvashatsz!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| sri_chinmoy_whr1.jpg | 32.1 KB |






Hozzászólások
:-)))))) Talán volt némi
:-)))))) Talán volt némi értelme, hogy szemelőtt volt egy ideig.
Lehet, hogy valaki "rátalált" erre a csodálatos emberre így...
www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99
Drága Gini:)))))
Flow Lám bevonzottad hogy sokkan lássák, most vettem észre hogy címlap!!:))))Minden jó vonzásod minimum így teljesüljön,Drága Bagoly kartács !:))))))
Már írom is!
A mai napra kapott utmutatást: Légy boldog! Ne panaszkodj! Ki panaszkodik? A benned lévő vak koldus. Ha panaszkodsz, a benned lévő tudatlanságállapot pocsolyájában táncolsz. Ha nem panaszkodsz, a világ minden lehetősége a lábadnál hever, Isten pedig uj nevet ad neked: törekvés.
És egy imát: Édes Szeretett Magasságos Uram,
Add meg nekem a képességet,
Hogy ne kritizáljam többé a világot.
Add meg nekem a képességet,
Hogy mindennap jobbá válljak,
És ekképpen belsőleg, titokban
És szent módon
Megpróbáljam szolgálni a világot,
Hogy az tökéletessé váljék.
Íme, boldogságom titka: csukva tartom kis énem száját, és nyitva tartom nagy énem szívét.
Szeretettel: Judit
Drága Judit!
Nagyon köszönöm az információt, nagy kedvet csináltál megint hozzá!
Nekem is béke tölti el a szívemet amikor meglátom a mosolygós arcát, annyira átsugárzik róla a jóság, és tisztaság.
Irj be egy "aznapi"-t ha erre jársz, szívesen olvasnám én is:-)
Ölellek: Gini
www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99
Azt a hétszázát!:-)))
Alfám Te vagy a Best!:-)))
Ezt egy saját blogban közzétehetnéd, mert annyira OTT van, hogy nagyon!
Mindenkinek látnia kell...
Fantasztikus vagy, nagyon köszönöm a kutatást!:-)))
Nagyon megerősített!:-)))
Ölellek: Gini alias Bagoly kartács
www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99
Drága Ginni:)))
FlowEzt még ide:
" Amit gondolsz, az energiát gerjeszt az univerzumban. Ha elég gyakran és elég sokáig gondolod, az tényleges fizikai eredményt hoz létre az életedben. Megtapasztalta már valaki a jelenlévők közül? Biztos vagyok benne, hogy a többségünk. Egy New Age-es fickó, dr. Norman Vincent Peale, még 1946-ban írt egy óriási könyvsikert erről, A pozitív gondolkozás ereje címmel.
A teremtés második szintje a szó. Ahogy beszélsz, amit mondasz, úgy és az valósul meg a cselekvésben. A szavad tényleges energiaforma. Ténylegesen energiát hozol létre a térben, azzal, amit mondasz. És ez az energia teremtő erejű. Ha elég gyakran, elég hangosan mondasz valamit, biztosan meg is történik. Ezt nevezik csoporttudatnak, és mellesleg ez az oka annak, hogy olyan a világ, amilyen. Mert a kollektív tudatunk nem emelkedett sokunk egyéni tudatának a szintjére. A feladatunk tehát a kollektív tudat felemelése.
Ebben a világban semmi sem erősebb a kollektív tudatnál. Minden szellemi hagyomány, minden spirituális mester a bolygón valamilyen formában azt mondta: ahol ketten vagy többen összegyűlnek... És ez igaz. A világ, amit látunk, és minden, amit látunk benne, gondolat volt egykor. És a legtöbb dolog, amit látunk, olyan gondolatokból keletkezett, amiket sok személy gondolt. Ez teljes mértékben igaz a legtöbb intézményünkre, politikai, nevelési, spirituális és társadalmi építményeinkre, gazdasági létesítményeinkre. Vagyis, ha megváltoztatjuk a kollektív tudatot, azzal a tapasztalatunk egész fogalomrendszerét megváltoztatjuk ezen a világon. Ezért törekszik erre mindenki. Erről szól a média. Erről szól a politika: a tömegtudat megváltoztatására és az újrateremtésére tett kísérlet.
Most abban kell meglátnunk a változást, hogy hogyan próbáljuk megváltoztatni a kollektív tudatot. Már éppen elég politikai és társadalmi hatás éri; mit szólnátok - a változatosság kedvéért - némi spirituális hatáshoz? Ha létrehoznánk a spirituális igazságunk új kollektív tudatát, a mélyen bennünk lakozó legfennköltebb igazságot, szó szerint egy nap alatt megváltoztatjuk a világot. Egyik napról a másikra!
Ezért olyan fontosak ennek a bolygónak az olyan jellegű könyvek, mint a Beszélgetések Istennel, és ezért jelentenek akkora fenyegetést bizonyos helyeken a vezetés számára. Mert közvetlen csatornát hoznak létre a kollektív vagy a csoporttudathoz.
Fontos-e a csoporttudat? Az nem kifejezés! Ezért kell nagyon gondosan eljárnunk, hogy mit engedünk a tévé képernyőjére, a mozivásznakra és a könyvekbe. Ügyelnünk kell rá, minek tesszük ki a szellemünket, és hogy miként döntünk arról, minek legyen kitéve a mások szelleme.
Az igyekezetünknek új kollektív tudatot és közös tudomást kell létrehoznia, mely utóbbi alatt a kollektív tapasztalatunk közös tudatosulását értem. Igazából arról van szó, hogy az egységünk egyetemes tudatosulására van szükségünk - annak a ténynek a tudatosulására, hogy valójában egyetlen Összesség, egyetlen Kollektív létezik, és mindannyian hozzá tartozunk. És senki sem áll kívül rajta. Ezen az összességen belül senki sem jobb másnál, ami igazán tüneményes elképzelés.
( NEALE DONALD WALSCH )
Drága Ginni:))))
Flow Azt hiszem ez illik ide:)))
NEALE DONALD WALSCH
"Tudjátok, van elegendő ezen a bolygón; bár millióan és millióan szállnának vitába ezzel a kijelentéssel. Azt mondanák: "Tudod, Neale, te csak ülsz ott, és gazdagságról meg jólétről papolsz, mi meg itt éhezünk. Nincs elég élelmünk. Nincs elég fedél a fejünk fölé. Nincs elég ruhánk. Nincs elég pénzünk. Nincs elég azokból a jó dolgokból, amelyekben te láthatóan dúskálsz!"
Nos, igaz, hogy nekik nincs elég, de nem azért, mert általánosságban nincs elég az ilyesmiből, hanem mert azok, akik a birtokukban tartják, nem hajlandók azt megosztani. Nem titok, hogy a világ erőforrásainak kilenctizedét a világ népességének alig egytizede tartja a kezében. Tisztességes ez? Rendjén való? Illik egy olyan társadalomhoz, amelyik előszeretettel nyilvánítja és határozza meg magát emelkedettnek, felvilágosultnak és fejlettnek?
Bármilyen módon és bármilyen eszközökkel, akármilyen szinten, megengedheti-e magának a fejlett lények társadalma annak a szentesítését, hogy az emberiség egytizede tartsa a birtokában az erőforrások kilenctizedét? Miközben eszük ágában sincs egyenlően elosztani, mondván: "Hát nem értitek? Ez az enyém. Megvettem. Dolgoztam érte, és nem lehet a tiétek." Igazán meglepő, hogy a világ népességének kilenctizede, amelyik nem juthat hozzá ezekhez az erőforrásokhoz, nem lázad többet, mint amennyit, és nem csinál nagyobb pusztítást, mint amekkorát el tudtok képzelni.
Meglepően és figyelemre méltóan az egyetlen oka: az emberi szív eredendő jósága - és a tudatlanság, amelyben a világ népességének nagy része él. Ezért tétovázik mindmáig olyan nagyon a vezetés, részesítse-e oktatásban a világ kevésbé szerencséseit. Hiszen értitek: a tudás hatalom, és minél többet tudnak az emberek, annál világosabban látják, milyen döbbenetesen tisztességtelen ezen a bolygón a gazdasági elosztás és az erőforrások elosztásának rendszere.
Látok tehát egy gazdaságot a huszonegyedik században, ami rápillant mindennek a nyilvánvalóságára, kezdi felfedezni a tisztességtelenségét is, majd végül - sőt, végre - tesz is valamit ellene. És tudjátok, mi az érdekes mindebben, amit előadtam? Hogy tehetünk valamit ellene anélkül, hogy szükségszerűen annyit vennénk el azoktól, akik jelenleg a birtokukban tartják az erőforrások kilenctizedét, és emiatt kisemmizettnek éreznék magukat. El sem tudom mondani, mennyi mindent lehetne elvenni tőlem, mielőtt úgy kezdeném érezni, hogy kifosztottak.
Mint mondtam, éltem az utcán. Csaknem egy évet töltöttem az utcán, dobozos üdítők és sörök kiürült dobozait szedegettem össze a parkban, és az ötcentes betétből igyekeztem megélni. Ott voltam. Pontosan fel tudom mérni az akkori, és a jelenlegi helyzetem közötti különbséget. Elvehetnétek a kilenctizedét annak, amit jelenleg az enyémnek mondhatok, és még mindig nem azon a szinten állnék, még csak a közelében sem. Mennyi az elegendő? És mennyit kell az embereknek szenvedniük azért, hogy úgy érezd, elegendőd van? Ami azt illeti, ez nem gazdasági kérdés, hanem spirituális.
Ginikém!
Nagyon örülök, hogy írhatok Róla Neked! A Szívvirágok c. könyvét azért vettem meg, mert egy nagyon kedves barátnőmnél láttam, és egyből éreztem, hogy nekem ez kelll!!! Már a könyv borítja is melengeti a szívemet, lelkemet, mert maga Sri Chinmoy látható rajta. Szelid, szeretet, derüt sugárzó mosolyával, fiatalon.A könyv az év 365 napjára tartogat számunkra rövid verseket, aforizmákat. Olvasás közben érzem, hogy hozzám szól, egyszerü szavaival vezet végig az öröm, a béke, boldogság, szeretet a hála ösvényén. Minden napra tartogat számomra valami fontosat, elgondokoztatót, gyönyörüséget. Már alig várom, hogy elmerüljek a holnapi napra írt gyönyörü imában, de visszafogom magam és inkább a mai napra szánt szép gondolatokban merítkezem. Puszi és ölelés szeretettel: Judit
Drága Judit!
Ez jó hír! Én is mostanában ismerkedem vele, és nagyon nagyra tartom az életútját és a gondolatait is. Megrendelem a könyveit én is. Örülnék neki, ha majd irnál ide, milyen érzéseket, gondolatokat ébresztettek benned a sorai!
Ölellek szeretettel
www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99
Drága Gini!
Éppen tegnap este érkezett meg Sri Chinmoy két könyve, melyet megrendeltem! Az egyik a Szivvirágok, a másik pedig egy mesekönyv- Az isten soha nem alszik! Kb két hete hallottam először Róla, akkor rendeltem meg a könyveket. Azóta már több olyan embert vonzottam be, akik említik Őt, érdeklődnek Róla. És most ma reggel Te is Tőle idézel. Köszönöm!Légy boldog ma is! puszi és ölelés: Judit