2010. július 25. vasárnap - 20:57 | beküldő: Origami
"A legtöbb házaspár kapcsolata kezdetben szeretettel és várakozással teli. Szeretnének mindig együtt lenni; vágynak arra, hogy közös gyermekeik legyenek, akiket együtt nevelnek fel, és szeretnék egymást és gyermekeiket boldoggá tenni. Ám minden szeretet ellenére is a legtöbb pár előbb-utóbb kétségtelenül szembe fogja találni magát bizonyos nézeteltérésekkel. Egyes párok jobban meg tudják oldani nézeteltéréseiket, mint mások, de végül is minden házaspár kemény próbákon esik át. Olyan alapvető ellentétek is elő fognak állni, amelyeknek korántsem kézenfekvő a megoldásuk.
Ezek a különbségek egy darabig építőleg hatnak, ám egy bizonyos idő után már fenyegetik a családi békét. Amikor már gyermekek is vannak, figyelembe kell venni, hogy ők sokkal sérülékenyebbek a családi diszharmónia hatására, mint a felnőttek.
Az utóbbi években különböző társadalomtudósok arra a felismerésre jutottak, hogy a szülők közötti állandósult háborúságnak komoly következményei vannak. A Pennsylvaniai Egyetemen például dr. Martin Seligman munkatársaival 400 gyermek életét kísérte figyelemmel öt éven keresztül. A gyerekek egy része olyan családban élt, amelyben a szülők viszonyát veszekedések jellemezték; a gyerekek egy másik részének a szülei elváltak, vagy külön éltek; míg a többi gyermek harmonikusnak mondható családban élt. A kutatások azt mutatták, hogy a rossz viszonyban élő szülők gyermekeinek ugyanolyan rossz soruk van, mint az elvált szülőkének. Mindkét csoportban sokkal lehangoltabbak voltak a gyerekek, mint azok, akinek a szülei között rendezett volt a viszony.
A kutatók azt várták, hogy a gyermekeknél tapasztalható negatív hatások az idő múlásával megszűnnek, de három év alatt ez nem következett be: Ezek a gyerekek három év múltán is kedvetlenebbek voltak, mint a többiek. A kutatást megerősíti, hogy a szülői viszálykodás hosszú távon megsebzi a gyermekeket.
Ezeknek a háborúskodásoknak a során egyes párok véget nem érő veszekedésekben élik ki indulataikat, mások megszakítják egymással a beszélőviszonyt, és megint mások bevonják gyermekeiket a saját nézeteltéréseikbe, ezzel háromszereplősre szélesítve ki a harcot. A szülőket többnyire az a tudattalan cél készteti az ilyen családi háromszög kialakítására, hogy kitérjenek a nyílt konfliktus elől, csökkentsék az intimitást, vagy kikerüljék a saját kapcsolatukból eredő fájdalmas érzelmeket azáltal, hogy a gyermekeikre terelik a figyelmet. (...)
Íme egy példa arra, hogy a szülők miként vonják be öntudatlanul gyermeküket párkapcsolati konfliktusukba, kimondhatatlan feszültségeket okozva ezzel.
Vasárnap reggel hat órakor a négyéves Eric Pierce berontott szülei hálószobájába.
- Éhes vagyok! - jelentette ki követelőzőn, felébresztve szüleit, Tomot és Nancyt.
Nancy könyökével megbökte Tomot.
- Vidd le te - morogta -, én éjjel háromszor is fölkeltem a kicsihez.
- Minden hétvégén nekem kell fölkelni vele! - válaszolt Tom dühösen. - Mikor alhatom ki magam végre?!
- Éjjel is alhattál, amikor én Bobbyt megszoptattam - vágott vissza Nancy.
- Te ragaszkodsz hozzá, hogy még mindig szoptasd! Így aztán én nem tudom megetetni; se nappal, se éjjel.
- Rendben, te nyertél! - üvöltötte Nancy, immár teljesen éberen. - Gyere, Eric, anyu ad neked reggelit. Szegény apu hadd aludjon!
A vita, a szarkazmus nyilvánvalóan nem Ericnek szólt, ám egészen biztosan nem volt hatástalan rá nézve sem, aki egy tipikus szülői játszma, az ÉN VAGYOK A JOBB SZÜLŐ szenvedő részesévé vált.
- Jól van, anyu, nem is vagyok olyan éhes - mondta halkan, és visszaszaladt a szobájába."
Forrás: Joel D. Block - Susan S. Bartell: Szülői játszmák című könyve
- Origami blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 587 olvasás
-
Hozzászólások
:)
Köszi!:))
Szuzsi, csak a Te kedvedért ezzel a konfliktus...
témával folytatom. :-)
:)
Origami!
Értem,és igazad van abban hogy ne vonjuk be a gyereket semilyen szinten...ez lenne a legjobb nyilván...De tudjuk hogy előfordul akaratlanul is ,hogy látja-hallja.Na erre írtam azt hogy ha már így alakult ,akkor lássa a kibékülést is,sőt!Ha lehet akkor nem árt elmagyarázni nki,hogy miről is van szó...Hogy apu-anyu szereti egymást és a csemetét is,csak most mérgesek...vagy valami ilyesmi...Persze ez sokmindentől függ...
Csak azért írtam okoskodást,mert már megkaptam hogy nincs gyerekem,nem tudhatom...Igaz,viszont voltam gyerek,és vannak emlékeim....Többnyire jók,és hálás lehetek a szüleimért...:))
Érdekel a téma,mivel sokat beszélgetünk erről.Anyukám óvónő volt,és én szerettem hallgatni a történeteit... meg van 4 kereszt gyerekem,és ha tudok részt veszek valamilyen szinten a nevelésükben,persze csak a szülők kérésére...:)))Na azért már én is produkáltam valamit!:)))))
:)Zsuzsi
Hát, Zsuzsi, beletrafáltál abba, hogy sok játszmában...
valóban a saját konfliktusuk rendezésére vagy más "feladatok" elvégzésére is használják a gyermeket, mint valami bútordarabot.
Nyitott szemmel jársz a világban, az már biztos. :-)
És az is biztos, hogy gondos szülők lesztek/vagytok Jamyval mindketten.
Viszont mégsem értek egyet azzal, hogy a szülők konfliktusa a gyerekre tartozik, illetve a gyereket kellene terhelni vele.
Neki megvannak a saját harcai a saját életében, amit meg a szülő nem oldhat meg helyette.
Mindenkinek megvannak a maga terhei, saját tanulnivalói.
Ha egy gyerek látja a szüleit veszekedni, akkor teherként a vállára nehezedik a konfliktus súlya.
A saját terhét meg mindenki hordozza csak maga.
Nekem ez a véleményem erről, és természetesen folytatom a sorozatot. :-)
Örülök, hogy tetszik Neked és foglalkozol ezzel, hiszen a világ is változik, ha boldogok benne a gyerekeink. :-)
És boldogok lesznek, meglátod! :-)
Ja, és egyáltalán nem "okoskodtál", "csak" jól megfigyeled az embereket, élethelyzeteket.
Tapasztalni meg más hibáiból is lehet, nem csak a saját kárán tanulhat a bölcs, ebben igazad van. :-)
Csak a gyerekek annyira szeretik a szüleiket, hogy önként átveszik tőlük a fájdalmat, ezért sem tanácsos előttük vitázni.
Viszont mások életét figyelve lehet őket is tanítani, ahogy Te is mondtad/teszed, Zsuzsi, ez nem rossz ötlet. :-)
Ja,hogy
abból idéztél.Oké,nem kérdeztem semmit.
Origami!:)))
Jó ötlet,én várom a folytatást...:)))
Még csak annyit tennék hozzá,hogy igazából nem az a baj ha a gyerek előtt vitázunk olykor....Na nem a mindennapos cirkuszokra gondolok,hanem egy-egy összezördülést ha lát a gyermek,még építő is lehet...Ezt úgy értem hogy a felnőtt életére olyan mértékben lesz hatással,hogy nem fogja azt gondolni hogy egy kapcsolat csak akkor jó ha nincs vita....Látja ezt az oldalát is,persze akkor lássa a békülést is...de ez nem is játszma...Sokkal inkább az ,amikor a gyereket "használja" fel a szülő a saját igazát,pozícióját védje....
Na nem okoskodok,majd olvasom a folytatást!:))))
Na az jó,ha
sorozat lesz.Amúgy melyik ez a könyv?Mert engem senki nem figyelmeztet per.pill és nem akarom elrontani.Elolvasnám.
Kedves Zsuzsi. :-)
Mélyen igazad van abban, hogy ez csak egyetlen példa a sok közül.
Éppen ezért sorozatot tervezek a blogomban ebből a könyvből.
Minden szülőnek elkelne a segítség, hiszen a tudatalattinkba nem láthatunk bele.
Én sem tudom magamról, mikor játszom, csak ha valaki erre figyelmeztet.
Szerencsére a párommal figyelünk egymásra ebből a szempontból is, és mindketten reméljük, ha lesz gyerekünk, akkor is meg tudjuk vitatni a gyerekkori sérüléseinkből előjövő öntudatlan kifejeződéseket.
Arra biztosan vigyázunk majd, hogy ne a gyerek előtt vitázzunk.
Viszont bizonyosan mi is hibázunk majd, hiszen emberek vagyunk.
Pont azért kellene minden szülőnek művelődnie, hogy a saját érzelmi sérüléseiből adódó nevelési hibákat csökkenteni tudja.
Hogy valóban jót tegyen a gyermekének, és egészséges, boldog embert neveljen fel.
Tele van minden könyvtár olyan szülőket segítő könyvekkel, amelyekből lehet tanulni.
És természetesen lehet egymástól, a gyerekektől és a saját hibákból is okulni.
Szeretném, ha elterjedne Magyarországon is az a nézet, miszerint a tudatos nevelés nem árt, hanem inkább használ.
Olvasni meg nem szégyen, sőt sokat segíthetünk ezzel is magunkon és másokon is. :-)
Hát igen....
Ez csak egy példa volt a sok közül....az a szomorú,hogy ezekben a játszmákban teljesen megfeledkeznek arról hogy a gyerek is ember,és lelke van...nem is akármilyen érzékeny...Megmutatni hogy ki a jobb szülő,csak ez számít,holott pont ezáltal lesz csapnivaló....persze nem ítélkezünk senki felett tudom,pláne hogy még nem vagyok szülő,de van a közelemben ilyen család,és ha ott vagyok szenvedek Tőlük én is...a gyerekekről meg nem is beszélve....
Viszont ismerek olyan embereket is,akik inkább a külön utat választották,mert úgy érezték hogy ez a játszmázás méltatlan lenne hozájuk....Megtalálták a harmóniát,és a gyermek sem sérül ...annyira biztos nem mint a fenti szülőké....Persze nem azt mondom hogy csak a válás az első összezördülésnél,de ha nem megy másképp....Én azt mondom hogy az őszinte ,tiszta beszéd mindkét fél részéről -minden helyzetben- lenne a legnagyobb megoldás...
Origami!
Köszönöm hogy ezt megosztottad....
Zsuzsi