A Szellem

szellemA Szellem
"Nem élhetünk mindig a fényben. Ami fényt csak bírsz, magaddal kell vinned a sötétbe is." (Libba Bray)

"Hazáig átlagos, viszonylag átlagos dolgokról beszéltünk. Próbáltam megértetni vele, ahogyan fél órával ezelőtt öcsémmel is, hogy a szülőktől független az útja. Ha ragaszkodik, s nem változik semmi az nem az Élet.
- Tudod mire vagyok dühös? – kérdezte remegő hanggal, vizes tekintettel. Nem válaszoltam. – Hogy a testem nem akarja tovább csinálni!
Csönd szállt le mellénk. Láttam az őrlődését, dühét. Erőszakos lenne, kirángatná belőlem a választ azonnal.
- Ismerd meg a végleteidet. – mondtam. – Hogy az elméd meddig képes korlátozni. Utána túllépheted.
- Ismerjem meg, basszus! Nem olyan egyszerű! – törtek ki belőle az indulatok.
- Mikor valamit elakarsz érni akkor eléred. A többi csak kifogás. – válaszoltam. Meglepve nézett rám. Mintha azt mondaná: „- Nem ilyen fajta megértést vártam tőled.” Azért elgondolkodott azon, amit mondtam. – Az egódat is megfelezhetnéd. – rám villantotta szemeit. – Tudod… khm.. tudod gyakran átjön hozzám. Sokszor beszél erről: magyarázzak neked az egóról. Eddig fogalmam se volt hogyan kezdjek hozzá.
- Egó?! Basszus! Ez nem egó, hanem maximalizmus, ami benne is ugyanúgy van. A mai napig. Tudom! Érzem! – győzködött. Vajon kit: magát vagy engem?
- Az Ő útja, nem a te utad. És ő szeretné, ha nem vágnád magad haza…
- De ő is ugyanezt csinálta!!! – szakított félbe.
- Mondd csak! Hallod- e miket beszélsz? – állítottam meg. Tekintete kérdő és kíváncsi lett. – De, de, de, ő így, ő úgy… Azt mondta ma már máshogy csinálná. Ez téged ne érdekeljen. Figyelj!.. Azért vagyunk melletted, többnyire ő, mert hívtál minket. Segítséget kértél.
Forgolódott egy keveset, leült a földre és összehúzta magát. Maga elé révedt.
- Azért már én is tudok egy pár dolgot. És szerintem én jobban megértem őt. Én érzem, amit ő érzett. Folyamatosan nyomja belém. – mondta sértődéstől eltorzult arccal.
- Az még nem jutott eszedbe, hogy azért teszi, hogy vigyázzon rád? Hogy neked ezt ne kelljen megélned? Azt a sok fájdalmat, amit ő érzett? – kérdeztem. Felsóhajtott majd belekortyolt a sörébe.
Ott ültünk a Csillagok alatt. Néztek a Fák, a Füvek. A Szél is megállt és várt. Mi lesz most? A Természet is bölcs hallgatásában figyelt.
- A Szellemed… - kezdte.
- Hm?
- A Szellemed… hatalmas. Csendes. Sok teher nyomja a vállát. Mennyi ereje van. – folytatta. – És még én is tetézem, hogy folyton panaszkodom. Pedig annyi gondod van.
- Nem. – jelentettem ki.
- Nem? – kerekedett el a szeme.
- Mindnyájan sok feladatot vállaltunk. Én még némelyiken csavartam is… - nevettem magamon. – Ezzel ne foglalkozz, kérlek. Megoldom. Hívtál, hogy segítsek neked. És én segítek. Bármikor, bárhol. Csak hívj. Akkor is, ha kilométerekre vagy. Ne tévesszen meg a távolság. Egyek vagyunk és mikor szeretnénk elérjük egymást.
Mosolygott.
- Tegnap álmodtam veled. – mondta.
- Igen?
- Igen. És ugyan ezt mondtad."

CsatolmányMéret
3036107~Queen-Rock-Group-Freddie-Mercury-and-Brian-May-on-Stage-During-Concert-at-Wembley-Stadium-1989-Posters.jpg21.21 KB
Címkék:

Hozzászólások



Sziasztok! Köszönöm. Örülök,

Sziasztok!
Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. :)
Gyakran mártirkodunk, na! :D Segítséget kérünk, örülünk neki, aztán: "Jajj,bocsáss meg, hogy terhellek a segítség kérésemmel!" Ilyenkor igyekszem megőrizni kedvemet, mert el akar menni attól, hogy más segítség kérése tőlem terhet jelent szinte neki, mert bűntudata, vagy milye lesz... Aztán még ezen is segíteni! :D Nos, igen... A szeretet ilyen esetben is hatásos módszer... :)
Szép Napot! :)



Igen,ezt érdemes volt

Igen,ezt érdemes volt elolvasni. Nem is tudok mit mondani...olyan, mintha jelen lettem volna.



Köszönöm :)

Annyira jellemző ez az írás! Rám is. Szerencsére idejében észbe kaptam, s ma már másképpen élek. Nem más bajait hordom, hanem a sajátjaimat oldom meg.
Tanulságos történet!
Köszönöm, hogy meg osztottad velünk! :)