2009. március 26. csütörtök - 14:57 | beküldő: Kikerics
Szemelvények egy készülő könyvből.
„És ma már nem az tölti ki az életemet, amitől meg akarok szabadulni, hanem az, amivé válni szeretnék.”
A legkeservesebb az volt, ahogyan a gondolataimat kellett megváltoztatni. Mert meg kellett, tudtam. Ajtócsapkodós-önsajnálkozós-másokat hibáztatós fertőben éltem. Iszonyodtam a saját sötét képeimtől amelyek tobzódtak a fejemben. Tudtam, ha ezeket legyőzöm, valahogy semlegesítem, akkor én győzök. Azt is hittem akkor még – mindez harc. Keserves küzdelem. És megfeszítetten küzdöttem is, fogaimat összeszorítva, időnként teljesen kiborulva, sírva, aztán megint új erőre kapva.
A „feszülés” (megfeszülés, nekifeszülés ) azonban nem nagyon vitt máshová, mint a kétségbeejtő kimerültségbe. Semmi nem ment jól, semmi nem sikerült és még hulla fáradt is voltam, már reggel kimerülten ébredtem.
Ezen is változtatni kell, gondoltam. Az ’ugyanabból még többet’ stratégia nem segített. Fordulni kell valamerre másfelé. ( Nagy kaland az élet, mindig tudtam! Csak néha cudarul el tudja unni az ember, amikor sűrű bozótosban bolyong és csak nem akar kikeveredni…tényleg, van valami különbség lényegileg a napjainkban munkát kereső első generációs értelmiségi és az ingoványban elakadt, lábával életmentő zsombékot kitapogató középkori honfitársunk között….?...)
Ha a feszülés nem megy, akkor lazuljunk. Kidolgoztam egy saját programot, de az erősen akart lazulás inkább újabb változata lett csak a görcsnek. Tényleg el kell engedni valamit. TÉNYLEG. Nehezítette a dolgomat, hogy sürgetett az idő, legalábbis úgy éreztem, állandó lemaradásban, sietésben éreztem magam. Pedig AZ IDŐ MINDIG NEKÜNK DOLGOZIK.
És rengeteg időnk van. Végtelen. Aki ezt megérti és beleépíti az életébe, az már félig győzött.
Ma már nem az járja át az életemet, amitől menekülök, hanem az, ami felé tartok.
- Kikerics blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 746 olvasás
-
Hozzászólások
Igen..
Tudod én valóban írok...
itt- ott!
S nyilatkoztam is már, hogy az írás az én orvosom.
Örülök, hogy ebben is egyetértünk!
Barátsággal: Gyöngyök
Örömre
Örömre születtünk!!!
Kedves Gyöngyök, minden, ami a rendezettség, a tisztánlátás felé vezet, az gyógyít.
Ilyen az, amikor az ember pszichológushoz jár, jobb esetben van valakije, aki igazi HALLGATÓ. De van, aki nem szeret beszélni, az ír, magának vagy másnak vagy mindenkinek. ( Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek). A levél, a napló, a regény - mind ahhoz segít segít hozzá, hogy rendet teremtsünk magunkban, tehát gyógyítanak. EGÉSZséges emberré tesznek.
Írj. Ahogy a madár dalol.
Kikerics
IGEN
Én is valami ilyesmiben vagyok. Már egyszer változott az életem, most még teljesebbé szeretném tenni.
Szeretek írni! Valahol azt mondták, tudok is.
Most erre is keresem a választ.
kedves Kikerics,
igen,a legelső lépések a legnehezebbek...amikor rájön az ember, mennyi mindent lehet és kell másképp látni, másképp érezni, másképp tenni... aztán lassan elengedi az ember mindazt, ami nyomasztja, visszahúzza, vagy legalább is azt hiszi, hogy elengedi... Mert vannak dolgok, amik újra és újra visszafurakodnak vhogy az életünkbe, holott azt hittük lezártuk magunkban. És újra szembesülünk velük, újra búcsút intünk nekik, újra megkönnyebbülünk, és érezzük, talán egy újabb réteg port leporoltunk magunkról.
Tisztábbak lettünk, magasabbra emelhetjük a fejünket.
És lassan elkezdjük magunkat újra felépíteni. Olyanná, amit mindig is tudtunk legbelül, hogy OLYAN szeretnék lenni... igazából OLYAN is VAGYOK, csak vmi máz van rajtam kívülről.
Ha a mázat sikerül lefejteni, nyert ügyünk van - napról napra többet tehetünk magunkhoz.
És ez benne a legjobb:)) átélni, hogy amit hozzáteszel magadhoz, hogyan formál olyanná, amit jó viszontlátnod - saját magaddá:))
Szeretettel:
Deryl