thesecret.hu

Azt vettem észre, hogy bármilyen - elvileg - szeretetről, megértésről, teremtésről, ezoterikáról szóló fórumra megyek, legyen az akár magyar, vagy külföldi, hamarosan megjelennek az "én utam jobb, mint a Tied", és a "nem így gondolom, hülye vagy" jellegű hozzászólások.

Vajon miért? Miért van szüksége az embernek arra, hogy az ő igazsága mások igazsága is legyen? Miért akarjuk, hogy külső megerősítést kapjunk saját igazságunkkal kapcsolatban?

Nem egy fórumban láttam már itt is, hogy a beszélgetést, ötleteink, ideáink, gondolataink megosztását felváltja a címkézgetés, személyeskedés, a másik ember elmeállapotával, vagy értelmi képességeivel kapcsolatos megállapítás. A Titoknak nem a szeretetről - önmagunk és mások szeretetéről - kéne szólnia? Nem arról szól, hogy az elfogadás és a hála a legerősebb motor a Titok valóra váltásában?
Nem teljesen értem, hogy ezek a tanok hogy vezethetnek embereket oda, hogy gúnyosan, lekezelően, "én jobban tudom, csitt, Te kis szánalmas tanonc" stílusban tudjunk beszélgetni.

Lehet, hogy tévedünk sokan. Lehet, hogy nem egyből találjuk meg az utunkat. Tanítónk mégis csak az lehet, akit magunk választunk. És legyen szó akár egy mondatról, vagy oldalakon keresztül folytatott eszmecseréről, mindenki szabadon dönti el, kitől tanul.

Én őszintén megmondom, aki "szintez", vagy értékítéletet biggyeszt a rólam szóló megállapításaihoz, nem tudom tanítónak elfogadni. Lehet, sőt, biztos, hogy sok dologból kimaradok ezáltal. Mielőtt tanulhatnék bárkitől is, éreznem kell, hogy érdemes tanulnom tőle. Nem azok által döntöm el, amiket mond, hanem az által, ahogy természetével vonzóvá, vagy ellenszenvessé teszi az általa mondottakat.

Nem tudok tanulni szavak által olyantól, aki saját mondanivalójával maga alá helyez engem. Olyantól sem tudok tanulni, aki saját mondanivalójával maga fölé helyez engem. Tanuló és tanítvány egy és ugyanaz. Akkor is, ha két testben vagyunk. A Mester csak én lehetek magam számára, és a tanítvány is. És ha én nem viselkedek úgy, ahogy magamtól elvárom, nem tanulhatok. Ha nincs összhangban, amit mondok, azzal, amit teszek, miért tanulnék?

Persze, mint viselkedési minta, amiről eldönthetem, hogy akarom-e magaménak, vagy sem, megfontolandó (bár általában úgy döntök, hogy kösz, ezt nem kérem). A kimondott szavak azonban megbújnak a szavak közötti hangzavarban. Nem a szavak tanítanak, hanem a cselekedetek.
-Neked sokat jelentenek a Mester szavai, ugye? - kérdezte egy látogató a kolostorban egy tanulótól.
- A szavai nem igazán. Sokszor nem is hallom őket. De a köztük levő csend egészen elkápráztat.

Talán ezért is jönnek mindig új és új tanok, mert azt gondoljuk, talán itt majd nem lesz szükség arra, hogy tetteimmel támogassam mindazt, amit mondok. Talán itt elég szabad leszek ahhoz, hogy "bunkó" lehessek, ha úgy tartja kedvem.
Nos, fellélegezhet mindenki, mert ez a tan itt van: a teljes szabadság tana. Lehetsz elutasító, lehetsz lekezelő, lehetsz gyűlölködő. Senki nem gátol meg ebben. És ahogy Neked teljes szabadságodban áll eldönteni, hogy mit választasz, másoknak is teljes szabadságukban áll eldönteni, elfogadnak-e Téged ilyennek.
Oly sokat prékiláunk a szeretetről, az érzésekről, mégis, sokszor érzem, hogy amint a véleményünkkel (igazságunkkal) szembenálló véleményt találunk, lekezelővé, elutasítóvá válunk. Könnyű megcimkézni a másikat, és kijelenteni, hogy ez vagy Te, én pedig nem ez vagyok. Innentől nem kell a Te igazságoddal foglalkozni. Ahogy egy bölcs rabbi mondta: még soha semmit nem tanultam olyantól, aki egyetértett velem. Én hozzátenném: olyantól sem, aki csak ellentmondani tudott.