Szeretet

Az asszony hitte is, nem is, hogy egy nála 15 évvel fiatalabb férfinek felkeltheti az érdeklődését.
De, mert a férfi ragaszkodó volt, naponta kereste meg, sőt naponta sok órán át „beszélgettek” a neten, végül is olyan érzelmi magasságokat járt be, amire már képesnek sem hitte magát.
A férfi sármos volt, mélytüzű szemében kíváncsiság, vágy és szeretett lakozott, ahogy a fényképről az asszonyra nézett.
Intelligenciájával, műveltségével, éleslátásával elbűvolte egy asszonyt, aki kezdett hinni benne, hogy rátalált élete nagy szerelme, duál párja.
Egyre többet árult el magáról az asszony, maradéktalanul bízott a férfiben. Hitt az ígéreteiben, hitt a szerelmükben, mi bár csak a világhálón létezett még, de tudta, érezte, hogy a valós életben is megvalósul, egy az eget rengető, mindent magával ragadó érzelmi, szellemi szökőár.
A férfi ígérte, hogy kilép az arctalanság színfala mögül, s felkeresi az asszonyt.
S az asszony várta.
Készült a jövetelére. Étellel, itallal, kisúrolta a lakást, kicsinosította magát…. És várt.
Sok, sok óra telt el, a megbeszélt időponthoz képest s a férfi nem jött… de az asszony csak várt.
Pár nap telt el, amikor ismét bejelentkezett a világhálóra a férfi, kifogásokkal, magyarázatokkal, amit akkor tudott az asszony, hogy csak kifogás, de megbocsátott Neki, mert szerette. Nagyon mélyen, nagyon őszintén és feltételek nélkül.
Újra beszélgettek, új ígéretek hangzottak el. Újra mosolyogtak, szellemi párbajokat vívtak, művészetekről „beszélgettek”. Mindent elölről kezdődött.
S az asszony csak várt.
Hónapok teltek el. Új ígéretekkel, új kifogásokkal, új reményekkel… de érdemben nem történt semmi… s az asszony csak várt.
Évek teltek, millió eseménnyel, az asszony egykori normális élete romokban hevert, mert minden feláldozott az igaznak hitt szerelme érdekében.
Nyomorgott az asszony, nyomorogtak gyermekei, mert ideje javát a neten töltötte, leste a férfit, aki ígért, de soha nem telesített semmit ígéreteiből.
Néha dühvel, néha haraggal gondolt a férfire, aki becsapta, s ezáltal megalázta, akire éveket áldozott (bár ezt nem érezte áldozatnak), hogy ha szomorú felvidítsa, ha beteg , mellette legyen, ha gondjai vannak, segíthesse, és a férfi annyira nem becsülte, hogy egyszer is eléálljon.
De, mert igazán és mélyen szerette, mindíg megbocsátott és az asszony csak várt.
Egy nap a férfi már nem jelentkezett be a világ hálón sem.
Előtte még egy ígéret, hogy megy az asszonyhoz, kérte tőle együtt intézzék a férfi ügyeit.
De a férfi, nem ment el, nem jelentkezett… és az asszony csak várt, és várt, …. És várt.

Hozzászólások



Beszélek vele :)

Beszélek vele :)



Na!

Akkor mondjad már meg neki, hogy ebbe nem érdemes belehalni.
Szerintem elfelejtette feldolgozni a dühét. Nagyon hasonlít rám a sztorija... :D
Csak már ezen én tudok röhögni. Nagyon jók SanTa /Élőben láttuk egymást, sajnálom, hogy nem volt idő megismerni egymást.../ és Jajmy hozzászólásai.
Nem érdemes belehalni az örök reménybe. Egy idő után rájön az ember, hogy akármilyen jó is, az nem tudja megváltoztatni a másikat, és jobb útjára engedni. Engem egy ilyen eset lendített ki, kb. másfél hónapja a mocsárból. Egyszerűen felfogtam, hogy bizonytalan.
Onnantól kezdve gyors iramban megváltoztak az ösztöneim. Nem vonzódok az ilyen emberekhez, sőt le is írtam őket.
A tükrök tisztulnak folyamatosan. Mély hiedelem rendszer húzódik alatta azt kell kiásni, meggyászolni, és megváltoztatni a hiedelmeket.
Nem buta ez a nő, csak nem dolgozta fel az érzéseit. Épp ezért nem képes szembesülni megfelelően a realitással.
Valószínű szenvedhet depressziótól, vagy maga ellen fordítja a dühét... mint én... Anyukával és Apukával való kapcsolat begyógyítása időszerű lenne.
Ennyit a nő szemszögéről, és a saját példámból...okulva.



Jayme!

Rosszul fogalmaztam volna?
Mivel ismerem az asszonyt, innen az információ.



Honnan veszed,hogy önmagáért

Honnan veszed,hogy önmagáért nem küzd?:)



Igazad is van :)

Az asszony sokkal rosszabbul lett.
(Bár erről már nem írtam.)
Az orvosok még kűzdenek érte.
Ő őnmagáért viszont már nem. :)



Santa,az a sztori,hogy a nő

Santa,az a sztori,hogy a nő mélyen van,nem küzd,meg ilyesmi.Belibben a 15 évvel fiatalabb csávó,ígérget.Tehát a nő jobban lesz.Na de kiderül nemsokára,hogy szívatás az egész.Akkor a nőnek nagyon csalódottnak kellett volna lennie és még mélyebbre kerülnie,hiszen szarul volt és utána még szarabbul lett.Nem logikus agyilag a következmény ezért kamu szerintem.



Szerintem viszont épp hogy

Szerintem viszont épp hogy egy saját magát nem szerető embert lehet ilyenfajta ígéretekkel megbabonázni, sakkban tartani, saját életét még inkább feladni. Aki szereti az életét, azt nem lehet ilyenekre rávenni. Szóval ebből a szempontból hihető a sztori.... és szerintem sokakkal meg is történik :(



Na én most meg így söprögetés

Na én most meg így söprögetés közben rájöttem,hogy igaza van Santa-nak,tényleg kamu a sztori.Ugyanis ha a pasi beszélte rá a nőt,hogy maradjon életben,akkor ha nem megy el a pasi a találkozóra,a nőnek nem az lett volna a reakciója,hogy hiszik,bízik a végtelenségig,hanem az, hogy még mélyebbre kerül szerintem és vagy nagyon elhagyja magát,még jobban,vagy pedig mérges lesz a pasira.De pszichológiailag ez a rászedés utáni hiszek-bízok a végtelenségig nekem nem jön ki egy olyan embernél,aki nem szereti magát és az életét és úgy kell rábeszélni az életre.



Elobb Magusno tortenetehez

Elobb Magusno tortenetehez nyilatkoztam. Itt ugyanis sokkal melyebb dolgokrol volt szo, feltetelezem hosszabb tavon. A Te eseted picit masabb Jayme. A ferfi akirol irsz, erzelmileg labilis. Ugy gondolom, helyesen cselekedtel. Ne zavarjon meg erzelmileg olyan ferfi, aki meg sajat maga sem tudja mit is akar.



Hát mondjuk szerintem nem

Hát mondjuk szerintem nem szándékosan csinálta,csak az exébe szerelmes még mindig és nem tudta lezárni,szóval szerintem csak nem tudta mit szeretne és mit nem.Szerintem meg akkor kéne elhívogatni valakit cukiba,ha ex már le van zárva.Különben szívatás.De nála ez nem volt tudatos szerintem.



Igaz Jayme. Helyes. Mindenki

Igaz Jayme. Helyes. Mindenki magaert felel. Ferfi ott hibazott, hogy szandekosan hitegetett, becsapott es cserbenhagyott. Na, o ezt kapja majd vissza onnan, ahonnan o is megtanulja, hogy ilyet tobbet miert ne tegyen masokkal. Mindennek ara van.



Ez igaz Artemis.De az nem a

Ez igaz Artemis.De az nem a pasi hibája,hogy a nő tönkre vágta az életét a "hipnózis" miatt.Mondjuk lett volna rá lehetősége,hogy amikor a pasi nem találkozott vele,leírja.Nekem volt itt olyan,hogy egy pasi meghívott egy cukiba,nem jelentkezett egy ideig,utána meg egyszer csak hívott,de akkor is csak a meghívását erősítette meg szóban és ismét nem jelentkezett egy ideig,én ez idő alatt persze leírtam,azóta meg hív néha,csak én nem veszem fel.Szóval nem kötelező hülyének lenni amúgy.Le kell tesztelni őket,az a tuti.



Netes kapcsolatok

Netes kapcsolatok veszelyesek. Illuzio majdnem mindegyik. Amitas, igergetes es eltunes az eterben. Hipnozisba rant, amibol nehez a visszateres. Az asszonynak ez egy kemeny lecke volt. A férfinek szorakozas. Azt gondolom, a ferfire is var lecke. Amit adunk, azt kapjuk vissza. A sors igazsagos.



Hm...

Hm...



Most írom azt, ami először

Most írom azt, ami először eszembe jutott:
Imádlak :D:D



:D

Ez tetszik :D
Igen, igazad van. Valóban sorozatban félreértjük egymást.
... és igen, azt gondolom, hogy tökéletesen igazad van abban is, hogy ez a nő, egy nagyon buta ember :)



<önmentegetés on>Jól van, ez

<önmentegetés on>Jól van, ez csak egy teszt volt a köztünk megbúvó, népünket és társadalmunkat belülről bomlasztó elemek kiiktatására ;) <önmentegetés off>

Lehet, hogy egy kicsit paranoiás kezdtem lenni? :)



Nem jól sejted! :D

"... Sejtem én, hogy arra akarsz kilyukadni, miszerint a Titok ártó szándékkal hamis ígéretekbe ringatja azokat, akik hisznek benne...."
Én hiszek és mélyen hiszek a Titokban, mert az én életemet az elmúlt időszakban, jelentősen megváltoztatta, abszolut pozitíven :)
Tehát fel sem tételezem, hogy másnak árthatna, ha azt komolyan hiszi, vallja, műveli. :)



Mágusnő,idáig mindig

Mágusnő,idáig mindig félreértettük egymást,most is,már látom.Szóval.
"Amikor a Vonzás Törvénye alapján elképzelsz valamit, amikor arra vágysz, átéled és gondoltaban már meg is valósítod, akkor az indulásnál, az elején annak mennyi a reális és valós alapja?
Mennyi a realitása?
Mennyi az esélye?

Ha valamiben feltétel nélkül hiszel, az illuzió kergetés?"-Nem ez illúziókergetés,hanem az,hogy a nő beszopta az ígéreteket.Illetve ha ez egyszer megtörténik azt értem,de hogy többször,azt nem.Szóval ez egy nagyon is buta nő lehetett.



Sejtem én, hogy arra akarsz

Sejtem én, hogy arra akarsz kilyukadni, miszerint a Titok ártó szándékkal hamis ígéretekbe ringatja azokat, akik hisznek benne, csak egy nagyon fontos dolgot felejtesz el: a Titok soha nem mondja, hogy ne éld az életed, majd ő megold mindent. Nem mondja, nem mondhatja, hogy "ülj a fenekeden, majd a szádba adom a sültgalambot". Azt mondja: "elkészítem Neked a sültgalambot, de legalább menj el a boltba érte, és hagy ne csócsáljam meg helyetted".
Azt gondolom, hogy a saját életemet kell élnem, és ezt semmilyen ígéret ellenében nem hagyhatom abba. Amint a Titok, vagy bármilyen más ezoterikus, vagy nem ezoterikus dolog azt mondaná, hogy így és így kell élned, ezt az utat követned, stb., azonnal menekülnék. Egyetlen valódi vallás (és igen, a Titok valahol egy vallás, egy hitrendszer) sem mondhatja, hogy Te ne Te legyél.



Szummázva

Azt gondolod, hogy ez az egész egy szép és kerek átverés?
Jól felépített hazugság halmaz?



Nagyon nagy különbség van a

Nagyon nagy különbség van a Titok kérése és befogadása között, és egy másik ember ígéreteinek beteljesülése között:

  1. A Titok a magam életéről szól, nem a másikéról
  2. A Titok "megköveteli" az aktív várakozást, hogy haladj az utadon, mert a befogadás egy nagyon fontos lépése a Titoknak
  3. Nem mindegy, hogy hiányérzetből, vagy vágyból hiszed, amit megvalósítasz. A Te történeted a hiányról szól. A Titok a vágyról.
  4. Az Univerzum nem képes embert teremteni Neked, csak szállítani a létező emberek közül azt, akire vágysz. A Te történeted egy bizonyos emberre vágyásról szól. A Titok a legmegfelelőbb ember bevonzásáról.
  5. Az Univerzum csak azt szállíthatja Neked, amit érzel. Ez a nő dühös, mérges, várakozó, önfeladó. Hát kapott egy embert, akivel mindezt átélheti. A mazochistának a szenvedés a gyönyör, akkor miért tagadjuk meg tőle? A Történeted egy elrontott élet beteljesüléséről szól. A Titok bármilyen élet feljavításáról.

Szóval nem hiszem, hogy egy átverés története a Titokkal párhuzamba hozható, de szép próbálkozás ;) :)



Köszönöm SanTa! :)

"...az asszony nem szerette saját magát. Nem szerette saját életét. ....."
Itt az eb hantja.
Maximálisan igazad van.
Az asszony már annak előtte feladta. A férfi ígértette meg vele, hogy kűzdeni fog, a saját életéért.
Hogy közben, egy másik oldalról teljesen elvesztette, maga alá gyűrte a hiány, várakozás?
Igen.



Igaz!

Igazad van, ez valóban egyik megfogalmazásban egy illúziókergetés.
Ilreális, és minden józan paraszti ész érvnek ellene mond.
... és akkor kérdezek. Jó?
Amikor a Vonzás Törvénye alapján elképzelsz valamit, amikor arra vágysz, átéled és gondoltaban már meg is valósítod, akkor az indulásnál, az elején annak mennyi a reális és valós alapja?
Mennyi a realitása?
Mennyi az esélye?

Ha valamiben feltétel nélkül hiszel, az illuzió kergetés? :))



Ritka dolog, hogy egyetértsek

Ritka dolog, hogy egyetértsek Jaymevel, de most igazat adok. Ez a történet nem a szeretetről szól, hanem az önfeladásról, amikor saját életed teljesen egy másik embertől teszed függővé.
Az ember csak úgy maradhat ember, ha a saját életét éli, és nem másokét. Ez nem szeretet, hanem támaszra várás.
Jézus sem azt mondta a járni nem tudónak, hogy "Gyere, adok egy mankót", vagy "Támaszkodj rám". Az ő szeretete ennél tovább ment. Csak annyit mondott: "Kelj fel és járj" ... magában talán hozzátéve: mert senki nem járhat helyetted, még én sem.
És ami a legszomorúbb: az asszony nem szerette saját magát. Nem szerette saját életét. Azt várta, majd a férfi szeretni fogja, és akkor minden jó lesz.



Mi ebben a szeretet?Én csak

Mi ebben a szeretet?Én csak vak hitet látok.Szóval találkozott neten valakivel,megtetszett neki,viszont is,idáig vágom.
"Hónapok teltek el. Új ígéretekkel, új kifogásokkal, új reményekkel… de érdemben nem történt semmi… s az asszony csak várt.
Évek teltek, millió eseménnyel, az asszony egykori normális élete romokban hevert, mert minden feláldozott az igaznak hitt szerelme érdekében.
Nyomorgott az asszony, nyomorogtak gyermekei, mert ideje javát a neten töltötte, leste a férfit, aki ígért, de soha nem telesített semmit ígéreteiből."-Na ez már durva.Azért elhanyagolni a saját életét valakiért aki csak ígérget,szerintem nagyon is béna.Ebbe semmi szeretet nincs, illúziókergetés van.



Melyik része a "béna"?

Melyik a szomorú?
A hit, vagy a szeretet?



Hát ez egy nagyon béna

Hát ez egy nagyon béna sztori.Mármint nem béna,hanem szomorú.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges