A szög.

...Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel, összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai. A barátok ritka ékszerek, akik megnevettetnek, bátorítanak. Készek meghallgatni, mikor szükséged van rá, támogatnak, és feltárják számodra a szívüket."

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Mikee...

Hogy mi köze a világnak hozzád???

Hát...nagyon sok...
Ugyanúgy forditva is:neked is sok közöd van a világhoz.
Oda-vissza érvényes.
Azért olyan az életed,amilyen-ahogy gondolkodsz,ahogy élsz,gondolkodj csak el a dolgokon.
Olvasd vissza soraidat...nézd magad kivülálloként...mi lenne a véleményed saját magadról???



Annyira...Hagyjuk :)A világ

A világ tőled nem független, bizonyos szemszögből nézve. Azért mert bármi fogalmad ami van a világról, az nem objektív. Érted???? Nem a valóságot látod, hanem a róla kialakított képedet. Nincs objektív valóság.. A valóság, hogy mit hiszünk, látunk róla az saját belső világunktól függ, mert belül látunk. Nem a szemeddel látsz, hanem az agyaddal. Belső világod értelmezi a valóságot. Szóval nagyon is szoros kapcsolat van a valóságról kialakult hitrendszered, a valóság melyben élsz és a belső világod saját magad között!
Persze nem várom el hogy ezt meg is értsd!



Mi köze van a világnak

Mi köze van a világnak hozzám? Max annyi hogy ebben a rohadt világban élek,de semmi több.



"Az eégsz rohadt világgal van

"Az eégsz rohadt világgal van bajom. (..)"
Egy idézet:
"Akinek a világgal van baja, a napnál is világosabban látszik, hogy valójában önmagával van baja"
Így van, vagy így van?:)



Bennem nem szokott seb meg

Bennem nem szokott seb meg heg maradni. Ugyanis senki nem tud megbántani. Ugyanis aki ezzel próbálkozik, tudom miért teszi és tudom, hogy nem nekem szól. Így nincs is kit megsérteni. Esetleg magát. De arról én meg nem tehetek.

Szóval inkább a megbocsátást kellene az ilyeneknek megtanulni. De nem a másiknak, hanem önmaguknak.



Én nem adok ki pénzt

Én nem adok ki pénzt semmilyen agykontroll tanfolyamra, nincs értelme. Ki garantálja, hogy érdmes pénzt fordítani rá. Mellesleg Nyíregyházán nincs is ilyen vacak.



Mikee! Ne gyűlölj ennyire!

"Ami bent,az kint". "Ami fent,az lent"
Amit kint látsz körülötted,az van benned is.Ha nem vagy képes változni,akkor egyre lejjebb húz a mocsár.
Lazítsd el magad,csukd be a szemed, hallgass meditációs zenét,hangolódj rá,érezd ahogy átjár!
Vagy:
menj ki a hegyekbe,vagy a vízpartra,sétálj,élvezd a csöndet.
Tegyél fel magadnak kérdéseket, és a csöndben, ellazult állapotban,választ kapsz.
Megnyugszol,átjár a Szeretet,Béke,Boldogság.
Vagy ha módodban áll, menj el egy tanfolyamra:agykontroll,reiki....és ott garantálom neked,hogy nem férgekkel fogsz találkozni.
Eltűnnek a patkányok,mocskok,rohadtak....
és akkor végre Te is BOLDOG leszel



A rendes muff: kedves,

A rendes muff: kedves, okos,rendes erkölcsű, lehet vel jókat dumálni, meg ilyesmi.

Ma voltam munkát keresni. A buszpályaudvar eszméletlen volt: balra nézek, ölelkező pár, jobbra nézek: dettó. Szólóban nem is volt sok csaj, aki mégis, az zenét hallgatott. A lényeg: nem a leszólítással van gond, az megy. A probléma, hogy mit mondjak neki. Jöttem hazafele, a buszon mögöttem egy srác el volt 1 csajjal. Na,én erre nem vok képes.

Kérdem én: Ennyi sok szabadideje van a karmának, hogy van ideje szívózni velem? Mivel haragítottam magamra aakrmát, hogy zet műveli velem? Úgy alakította a körülményeket, hogy még csak véletlenül se szólítsak le egy csajt. De 1-2t sikerült, de az is csak tájékozódás céljából történt. Szval örülhet a májatok.



Jesszusom, ez a beszédstílus...

nókomment... ribanc, muff, röfke... Ha nem változtatsz magadon, akkor nem is fogsz találni egyetlen "rendes muffot" sem!
Az nem jutott eszedbe, mikor ilyen szépen fogalmaztál, hogy édesanyád is nő?



Kedves Mikee

Olvasgatom a kommenteket,és szöget ütött a fejembe:))))

Légy olyan kedves oszd már meg velünk ,vagyunk itt jo páran akik kiváncsiak lennénk rá,mi nekedd a rendes muff?
Hol kezdödik a nem ribanc?De tényleg!Izgatottan várom!:)



Kedves Mikee!

Szerintem senkit nem bántottál meg,csak mindenki segíteni akart.Az jó,ha előre nézel!



Sajnálom, elnézést kérek a

Sajnálom, elnézést kérek a viselkedésemért. Elolvastam egy korábbi topikom (Hova tűntek a normális lányok?) kommentjeit; egyes hozzászólások megérintettek. Csúny dolgokat írtam,de ez már a múlt. Előre nézek.:)

Szép Napot!!!!!



Derék szög vagy, Fiam! :D

Derék szög vagy, Fiam! :D



Kezd izgalmas lenni. :-)

Kezd izgalmas lenni. :-)



Kedves Mikee!

Szerintem tök cuki pofa vagy.Talizunk valamikor?Nem tudom megfelelek-e az elvárásaidnak.Szóval secretes vagyok,ribanc is,okoskodó is, majom viszont nem,rendes vagyok,értelmes is,parazita nem.Van esélyem nálad?



Nem tőlük félek, hanem az

Nem tőlük félek, hanem az elutasítástól. Már a tököm is ki van azzal.



Amúgy kicsit hasonlít

a gondolkodásunk,de én legalább tudom,hogy félek,nem másokra fogom.



Nem félek, csupán - mint már

Nem félek, csupán - mint már említettem - elővigyázatos vagyok. Csak olyannal kezdek, aki érdemes rá. Eddig még nem találtam olyat. Lehet, még olyan rüfke nem is született meg.



:-)

:-)



Én nem félek.

Én nem félek.



Mikee,

fogadd el,hogy félsz a nőktől és ha szembenéztél a félelmeiddel akkor gondolom lesz változás.Ja,amúgy gőzöm sincs hogy kell a félelmekkel szembenézni,és kiiktatni őket,olvastam róla pedig,de gyakorlatban nem tudom sajnos.Szóval ha rájössz,akkor szóljál légyszi.Egyszer azt mondod te vagy a selejt,egyszer meg azt,hogy a nők nem érnek fel hozzád.Tehát félsz,ez egyértelmű,csak nem vallod be.Egyszer magadat selejtezed le,egyszer őket,mindkettő kamu.



Anyámmal jó a kapcsolatom,

Anyámmal jó a kapcsolatom, bár mi köze a problémámhoz,nem tudom. Csak én látom tisztán a problémát. Az ország tele van rossz kurvákkal. Ki kellene nyírni a parazita muffokat.



Értem... ha meg tisztán

Értem... ha meg tisztán látod, akkor jól van...

"kabbe, gyíkok én leléptem!" :D



Én úgy értettem,hogy nem

Én úgy értettem,hogy nem ribancok. Ilyenből kevés van, 10 ezer muffból 1,ha normális.



Mikee, anyáddal milyen a

Mikee, anyáddal milyen a kapcsolatod? Apád alázta?



Ja igen, beallitott

Ja igen, beallitott szeriagyartmanyok. Egy kaptafa. Rosszul programozott selejt. Ha rendes lenne, a feje lenne alul es a kezein jarna.



Lósz*rt félek tőlük. Csak

Lósz*rt félek tőlük. Csak értékrenden kívül állnak a szememben.



Miért? Vannak "rendesek" is?

Miért? Vannak "rendesek" is? Én egyet sem láttam. Ránézésre meg tudom mondani, ki olyan és ki nem. Rendes muffal még nem találkoztam mostanában. A világ ilyeneket termel ki.



Mikee,

nem a lányokkal van bajod.Te nem mersz közeledni hozzájuk,ez a bajod.És erről nem ők tehetnek. Fogadd el szépen magadban azt,hogy te nem mersz közeledni és tanuld meg kezelni a szituációt.Nem te vagy az egyetlen ember a Földön aki fél a másik nemtől.De ne szídd őket ezért,mert ez igazságtalan velük szemben.Párkapcsolat nélkül is lehet élni és nem feltétlenül boldogtalanul.Építsd fel a saját életedet egyedül.



Megnyilvanultal megint. Jol

Megnyilvanultal megint. Jol ertelmezem, hogy azokat a csajokat is ezzel cimezed akik itt az oldalon teljesen joindulatuan probalnak javitani kozerzeteden?



Ha a "patkány,mocsok csajjal"

Ha a "patkány,mocsok csajjal" vannak bajaid, ajánlom akkor vagy
#1: a jobbkezedet, vagy
#2: a homoszexualitást
... mint opciót.



Az eégsz rohadt világgal van

Az eégsz rohadt világgal van bajom. Minden patkány,mocsok csajjal bajom van. Nincs köztük egy értelmes,normális sem. Rohadt kis férgek. Csupán ennyi a bajom.

Ha ez az ára, akkor kösz, kihagyom a szerelmet. Olyan,mint az aranyásás. Egy vacak kis arany darabkáért vért kell izzadni.



Altalaban ervenyes pedig,

Altalaban ervenyes pedig, hogy minel magasabb a kockazat annal magasabb a nyereseg (eselye). Extrem esetekben ovatosnak kell lenni, de ha tulzasba viszed ovatossagot, minden teren lemaradsz minden jorol. Nem szeretsz mert felsz, sose ismered meg a szerelmet. Nem ulsz autoba mert felsz, hisz olyan sok a baleset.



Miért lenne baj?

Legyél is óvatos,az emberek veszélyesek,ha boldog vagy tönkre akarják tenni,ha bajban vagy belédrúgnak.Végsősoron maradsz egyedül a bajoddal,de lehetsz kétszínűek közt is.Szerintem jobb nélkülük.Egyébként egy embernek nem kell az élethez senki más,csak ő magának.Én azt nem értem miért akarsz meghalni?Olvasgass,érezd jól magad,sétálgass,hallgass zenét,csinálj amit akarsz.Nem értem mi a bajod konkrétan.



Nem értem,miért baj,ha óvatos

Nem értem,miért baj,ha óvatos vagyok? Igyekszem kerülni a kellemetlen helyzeteket. Én ebben semmi kivetnivalót nem találok.



Ez jó

Artemis:DDDD



Ja, mint az oktondi macska:

Ja, mint az oktondi macska: megegette magat, mert rault a forro kalyhara. Onnantol sose ult ra tobbet a forro kalyhara, de akkor sem ult ra, amikor az mar kihult.



Mondjuk

ezt értem Mikee.De ezért miért akarsz meghalni?Akkor nem mész a tűzhöz és nem égeted meg magad. Aztán eltelik egy kis idő és mész a tűzhöz mégha megégetheted magad akkor is.Nem kell most megcsinálni mindent amit akarsz.Ráérsz,hosszú az élet.



Lehet benne valami. De a

Lehet benne valami. De a lényeg: ha megégeted magad, nem mész a tűzhöz. Én is hasonlóképpen vagyok ezzel.



Eloiteletek persze. A latszat

Eloiteletek persze. A latszat csal. A levegot se latod. Megis akad kit levegonek nezel. Nincs senki homlokara irva, hogy milyen a lelke. Meger-demel egy ismeretet mindenki.



Az élet az úr



Na,persze. Én eggyel sem

Na,persze. Én eggyel sem találkoztam. Egyiken sem láttam, hogy normális lenne.



De meg mennyire hogy van

De meg mennyire hogy van ilyen. Bizony.



Persze,hogy találkoztam,mivel

Persze,hogy találkoztam,mivel szinte nincs is ilyen.



Csajok kozott is sok a

Csajok kozott is sok a romantikara vagyo. Csodalom, hogy eggyel se talalkoztal meg. Ilyeneket nem a divat hataroz meg, hanem az igenyek.



Te írtad ezt.

"A csajok a rosszfiúkra, meg a kőbunkó hímekre buknak." Erre kérdeztem az előbbit,ebbe semmi kiforgatás nincs.



Megint kiforgatod a

Megint kiforgatod a szavaimat. Utána lesel,hogy miért vagyok olyan,amilyen.



Mikee,

szerinted minden pasi akinek van kivel szexelnie az rosszfiú,meg kőbunkó hím?



Már próbáltam. Manapság már

Már próbáltam. Manapság már az udvariasság, a romantika nem divat. A csajok a rosszfiúkra, meg a kőbunkó hímekre buknak.



Ha elkezded tisztelni azokat,

Ha elkezded tisztelni azokat, mereszebbe teheted oket.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges