életfeladat
Kozma Szilárd: Mágikus napló
2011. október 13. csütörtök - 14:39 | beküldő: Joó ViolettaMágikus Napló
A Hargita lábánál fekvő halastavak partján, ahol remélem, hogy a patrisztikus keresztények módjára önmagamat végre kihalászom, lehűlt az idő. Ezért a nagyobb gyermekeket is beköltöztettem, Ividő és Viola haza költözése után, a városközponti tömbház-lakásba. Én viszont, vissza jöttem, hogy továbbra is a sátorban aludjam ki magam, és a holnap reggeli karate-edzés után, illetve a következő napokon feloldjam a volt-feleségemnek a család-elhagyása óta beállt félelmemet, és ezzel megoldjam a három héttel korábban folytatott rövid éhségsztrájkom után végre egészen tisztán körvonalazódott, és egyben az életemnek is talán a legnagyobb spirituális problémáját. És ez nem más, mint a gyermekeim féltéséből eredő anyagi szükségtől, illetve az egyelőre miattuk végzetesnek érzett gazdasági szűkösségtől való nagy félelmem.
- Én azon már rég túl vagyok, hogy magam miatt féljek az esetleges nélkülözéstől, hiszen rég óta elvált és ezért gyermektelen (Az álházasságból született, két évig velem élő fiamat a nagyapja átcsempészte a határon, az anyja vissza perelte, majd közösen ellenem nevelték, tehát szabály szerint mindenestől le szakították rólam.) férfi koromban kétszer is éhségsztrájkoltam két – két hetet. Az éhezéstől tehát nem félek, de a külsőm kinézete miatti esztétikai vagy önérzeti problémáim sincsenek. A további spirituális fejlődésemet és a kiegyenlítődési (megváltódási) képességeim növekedését, már rég óta nem érzem a külső körülményektől – esetleges művelődési, vagy külső információ-szerzési lehetőségtől – függőnek. Sőt... Tovább »
Egy illúzió.....vége!
2010. július 27. kedd - 11:22 | beküldő: halev"A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb.
Valamennyi elmetevékenységed központi magvát néhány olyan ismétlődő és szívós gondolat, érzelem és reaktív minta alkotja, amivel te a legnagyobb mértékben azonosulsz. Ez az entitás maga az ego."
Eckhart Tolle Tovább »
Hogyan ismerem fel életem értelmét?
2009. február 15. vasárnap - 14:25 | beküldő: CheenskaHogyan ismerem fel életem értelmét?
Meghatározott céllal és feladattal születtem a Földre. Beteljesülést csak akkor érhetek el, ha életfeladatomat felismerem, elfogadom, és eleget teszek neki.
Életem értelmét úgy ismerhetem fel, ha a következő kérdéseket megválaszolom:
• Hová állított engem az élet és miért?
• Milyen korszakba születtem bele és miért? Tovább »
életvezetés
2008. március 9. vasárnap - 18:44 | beküldő: Fehér HollóMa is tanultam valamit,hagyd hogy vezessenek.Nem feltétlenül emberi vezetésre gondoltam,bár egy igazi mester sokat el tud érni a tanítványaival.Vigyázzunk kit nevezünk mesternek,én azt tartom az ember legnagyobb mestere: ÖNMAGA.Születéskor mindenki kap egy "vezetőt" maga mellé,bár lehet hogy nem fizikai értelemben.Ez a vezető ősztönözz arra hogy rálelj az igazi célodra.Az h Tovább »




