spiritualitás

Kozma Szilárd: Az evolúció törvénye

Kozma Szilárd:

VIII. A Nyolcadik törvény.

AZ EVOLÚCIÓ ÉS A VILÁGOSSÁG TÖRVÉNYE.

A Lilith nevű, másságra, másállapotra való őssóvárgás által okozott őskáosz feloldása és meghaladása érdekében, az Abszolútum teremteni kényszerül és a teremtés első mozzanataként a két világnemző - világszülő őshatalommá és kiegyenlítődési – megváltódási őserővé változik. Vagyis, nemző és megváltó Világossággá, valamint teremtő és az ősegységbe való visszakapcsolódási kényszer-erővé: Szeretetté változtatja magát a teremtési aktus által. A Szeretet – kiáradó és befogadó, egységbontó – szaporodó és ugyanakkor egységbekötő –egyesülő hatalom. A Szeretet tulajdonképpen olyan teremtői – szülői őshatalom, olyan életadó – teremtő erő, amely az életadási –teremtési kényszere miatt, megbontja az abszolút ősegységet és új, elkülönült egységeket hoz létre belőle, ám ugyanakkor, mint egységbe kapcsoló, egységesülésre kényszerítő hatalom, a teremtésben is benne marad és pl. a fejlettebb képességekkel és összetettebb struktúrával rendelkező biológiai lények (és főként az ember!) esetében az utódokban átadódik mint kényszerítő késztetés – ösztön, az egység-alkotásra, illetve mint távoli sejtelem (tudattalan emlékezés) az egységbe való visszatérési lehetőségre és szükségre. Ezt nevezzük feminin őskezdetnek: Szeretet princípiumnak. Másfelől az Abszolútum Termékenyítő hatalommá (élet-tapasztalatokból szerezhető értelemmé: Fénnyé, valamint behatoló – átváltoztató és átvilágító, értelmező és irányító hatalommá) válik és ugyanakkor a megváltódás felé irányító - vezető hatalommá is változtatja magát. Ezt nevezzük Maszkulin őskezdetnek, a Világosság princípiumának. Tovább »

Kozma Szilárd: Masaru Emoto úrnak a fukusimai atomerőművel kapcsolatos felhívásához

Kedves Mária!

Köszönöm, hogy rám is gondolt amikor útjának engedte ezt a levelet. Hozzám 13,34 órakor érkezett el, tehát a nagy planetáris imádsághoz, amelynek meg vagyok győződve, hogy meg lesz a hatása, nem tudtam a magyarokkal együtt csatolódni, de metafizikus asztrológusként jól tudván, hogy Emoto úrnak mennyire igaza van a víz spirituális tulajdonságait illetően, megteszem, a magamét.
Hozzá tenném viszont azt is, és nagyon szeretném, ha ezt is elindítanák körlevélben, hogy én azért is, imádkozom még, ami óta a katasztrófa jellegéről és mélységéről értesültem, hogy a rendkívüli tudományos-technikai intelligenciával, szorgalommal és fegyelemmel rendelkező japán emberek, de utánuk rögtön a többi nyugati típusú civilizációban élő emberek a világ minden táján, lazítsanak ezeken a mesterséges civilizáció-építő erényeiken és nehogy ezekkel újra kezdjék és tovább folytassák és fejlesszék ugyanannak a mesterséges civilizációjuknak az építését, amelyben a természeti és az isteni törvényekkel ellentétesen, egyre kevesebb helyet kaptak a gyermekek és azok helyett kutyákon, macskákon, más háziállatikon, majd egyenesen tamagocsikon, ezeken a sajátságosan japán gyermek-pótló robotokon akarják kiélni a gyermekekkel kapcsolatos, természetes ösztöneiket, törvényes gondoskodási-kényszereiket. Tovább »

Kozma szilárd asztrológus: A mágikus "titok"-ról komolyan

„A titok”-ról komolyan. (Rész a Harmónia törvénye c. tanulmányból)

A neveltetésünk által indukált helytelen, mikor agresszív, mikor valóság-tagadóan konfliktuskerülő és valósághamisító mentalitásunkból és a helytelen táplálkozásunkból eredő betegségeink, a materialista - fogyasztói mentalitásunkból adódó valóság-tévképzeteink, lelki gyengeségeink, a gyávaságunk, kicsinyességünk és a testi korrupciónk feltárása által elsősorban az EGÉSZ EMBER mentalitása kell spirituálisan és kauzálisan megtisztuljon. Ehhez le kell mondania az öncélú termelő-fogyasztói mentalitásról és így a "Létért való küzdelem" rémeszméjéről, valamint a külső ellenségként kezelt természettel való egyenlőtlen (hiszen az ember elsősorban önmagával, saját egoizmusával, hitetlenségével, kicsinyességével kellene harcba szálljon, ami helyett, persze a külső, "vad természetet" akarja legyőzni) harcáról, a természet-irányítási mániájáról. És akkor majd a természet is újra fog tisztulni körülötte. Mindaddig valójában teljesen feleslegesek a nagy hűhóval kidolgozott és részeiben sikeresen alkalmazott, környezetvédő tudományos beruházások. Tovább »

A magzatfoganási lehetőségekről, a fogamzás titkairól

Az ember nem csak a fizikai létével, biológiai felépítettségével és öntudatával, hanem az egész (spirituális és kauzális) létstruktúrájával: EGÉSZ LÉNYÉVEL egyéni és faji és sorsával, leképezi az egyetemes létezést, a teremtést, mivel nem csak teremtett lény, hanem a mágikus erejű életképzeletén keresztül, teremtő is egyben. Nem csak mikrokozmosz, hanem mikrotheosz is, ahogy Hamvas Béla írja. Tovább »

Bevezető az Egyetemes Törvényekhez 2/2

A gyűlölet is, a Szeretet paradoxon következtében, illetve a Világosság hiánya, vagyis a Fény (a gondolkozás) zavara miatt jön létre. A gyűlölet nem a Szeretet ellentéte, hanem Szeretetnek a Fény nélkül maradása következtében létrejövő állapota. A gyűlölet a Szeretetnek a zavart, vagy hamis Fény általi téves átvilágítása következtében jön létre. Így lesz a Szeretetből a rossz (hamis) megvilágítás által, vagy a Fény nélküli megvalósulása következtében, előbb csak haragvás, majd minden érzést be borító és az értelmes gondolkozást is lebénító (elvakító), azt irracionálissá és vakká tevő, negatív érzelem. Ezt, a Szeretetnek a gyűlöletté való „misztikus” átalakulási jelenségét, leginkább az egymástól elváló szerelmeseken, vagy a gyermeküket "agyon szerető" családanyákon, vagy családapákon figyelhetjük meg, akik, a válás után, lassan - lassan gyűlölni kezdik egymást, illetve a szülők gyűlölni kezdik azokat a gyermekeiket, amelyek elhárítják az ők drágának képzelt, részleges szeretet - kinyilvánításait. Ez azért történik így, mert az ember személyében lakozó, az egyes ember személyét létrehozó, a személye kauzális magjában létező és a személyen keresztül a legerősebben megnyilvánuló Abszolútumot a vallás különválasztotta az egyes ember személyétől és egy külső Isten-képzetet: egy fiktív valóságot hozott létre az ember képzeletében, ami természetesen, ellentmond a gyakorlati valóságtapasztalatának. Ezért, a gyakorlati valóság tényeit és ok- okozati összefüggéseit megfigyelő ember „természetesen” elveti ezt a vallás által létrehozott, fiktív valóságot és a gyakorlati valóságra összpontosítva, az anyagi tudományt teszi meg vallásnak. (Pozitivizmus) Tovább »

Kozma Szilárd asztrológus: A jóslásról és fekete mágiáról

„Mihaela // Jós és ezoterapeuta” - olvasom egy könyvbolt pultján hagyott névjegykártyán. Számomra, aki majd húsz éve elkötelezett hivatástudattal foglalkozom szellemtudományokkal és ezen belül asztrológiával, és aki tizenhét éve, hogy gyakorló asztrológusként, de nem jósként, hanem karma-feltáróként, vagyis a személyi horoszkópokból kiolvasható egyéni spirituális struktúráknak megfelelő sorsfeladatokat feltáró és értelmező asztrológusként, keresem a kenyeremet, nem is annyira a középkori kuruzslás képzetét idéző, misztikumában is kacifántos ezoeterapeuta kifejezés tűnik fel, hanem a jós.

Az, hogy miután a századfordulói világvégéről és apokaliptikus katasztrófákról szóló fantáziadús jóslatok is mind megbuktak az angol trónörökös volt feleségének: Diana hercegnőnek a fényes uralkodói jövőjéről szóló, fél millió dolláros horoszkópjában leírt hazudozásokkal együtt, valaki még lehet annyira tájékozatlan szellemileg és spirituálisan naiv, hogy a jóslást jelölje meg hivatalos szakmájaként, mesterségeként. Tovább »

Kozma Szilárd asztrológus: A Teremtés törvénye, illetve a teremtői létképzelet mágikus erejének törvénye

Kozma Szilárd:

Az Első egyetemes törvény:

A TEREMTÉS TÖRVÉNYE, ILLETVE A TEREMTŐI LÉTKÉPZELET MÁGIKUS EREJÉNEK A TÖRVÉNYE. A mágikus erejű Személyi öntudat és képzelőerő törvénye.

A Szellemi létezés és erőhatás mindenkori elsődlegességének és a teremtő - mágikus - erejű képzeleti hatásoknak a (Minden felszíni látszat ellenére való!) minden más hatások fölött érvényesülő hatóerejének a törvénye. A teremtett világnak, a létfolyamatoknak és minden nemű szellemi, gondolati, pszichikai és fizikai jelenségeknek az Abszolút (isteni) Imagináció, valamint az emberi imagináció általi teremtődésének, létrejövésének és kiteljesedésének a törvénye. Az egyetemes (Isteni) megnyilvánulási vágy által keletkező képzelőerő és az emberi vágyak által irányított képzeleti erőnek az immanens (automatikus) hatóerejének a törvénye. Tovább »

A nő mágikus képessége és felelőssége

A valóság természete rejtett és mágikus - okkult, ahogy Hamvas Béla írja a Karnevál című regényében. Ezt a mágikus valóságformáló hatást a szellem fejti ki. Nemcsak az egyetemes szellem által, hanem az egyetemes szellem bennünk leszülető egyedi része által is formálódik a fizikai valóság.
A mágikus, teremtői képessége a nőknek jóval, de jóval erősebb, mint a férfiaké. Nagy kár, hogy a mai modern társadalmunk tagjainak nagy többsége egyáltalán el sem ismeri az ember, s így a nők mágikus képességét sem és ezért a társadalmunkban élő nők még csak nem is tudnak ezen alap-képességükről. Arról, hogy attól függetlenül, hogy nem ismerik a mágikus erejüket, az működik a tudatuktól függetlenül (tudattalanul), szüntelenül. Azaz a mágikus tevékenység esetében nincs kikapcsolt állapot. Vagy bont vagy teremt, vonz vagy taszít, de szüntelenül formálja az anyagot, materializál. Bont, amikor agressziójával anyagi szűkösséget, betegségeket, baleseteket, zaklatókat vonz be. És teremt, amikor mély szeretet, békét, nyugalmat él át folyamatosan és ezzel anyagi gyarapodást, egészséget, gyógyulást, idilli és harmonikus körülményeket vonz. Tovább »

Kiábrándulás

Milyen bölcs a nyelvünk! Ha egy emberben, eszmében, de főképp szerelemben csalódunk, azt mondjuk: „kiábrándultam” belőle. A szó arról árulkodik, hogy nem valóságot, csak egy ábrándot vesztettem. Volt idő, amikor „beleábrándultam” – most pedig „kiábrándultam”. Tovább »

Tartós kapaszkodók

Emlékszem 15-20 éve, amikor egy-egy spirituális könyv a kezünkbe került, milyen lázasan beszélgettünk barátokkal napokon, heteken át. Nem tudtuk, hogy ez a spiritualitás, de vonzott a titokzatosság, válaszok lehetősége a fel nem tett kérdéseink mögött, a megmagyarázhatatlan nyugalom, elfogadás és a mosoly a szívünkben, hogy a másikat is legalább annyira megérintette, mint bennünket. Tovább »

A szellem, amelyből születtünk

Mindannyian, akik spiritualitás, ezotéria, metafizikai iránt érdeklődünk, tudjuk, hogy a szellemiségünk, lelkünk nem tűnik el a testünk halálával, hogy ez a finomabb, láthatatlan - mondjuk úgy - létsík folyamatos. Jöttünk valahonnan, valamiből és egy részünk mintha már ősidők óta létezne, és tovább él - jóval tovább egy emberöltőnél, örökké, mint a folyton táguló világegyetem.

Hogyan tágulhat az, amit végtelennek képzelünk? Tovább »

Kozma Szilárd: Az Ikrek karma és az Árnyék-Én

"A jelenség leírása szerint, és a képleted ismeretében, csakis az árnyék-én jelenlétéről lehet szó. Egyszerűen arról van tehát szó, hogy amennyiben már az anyaméhben - bizonyára nem ok nélkül! - el kellett tenned láb alól az ikertestvéredet (Édesanyád kettős arcának - szereplésének a spirituális és fizikai következményét), akkor már csak az maradt hátra, hogy az aurádból (mély-tudattalan érzés-és képzetvilágodból) is seperd ki a halott hasonmásod idea- maradványait, a kizárólag a kételkedés és a pesszimizmus programját, vagyis a kudarc-tudatot tartalmazó, misztikus agysejtjeit.
Magyarán: küldd el a büdös francba magadban, valahányszor megszólal és mondd meg neki, hogy "Te lüke, tűnj el már belőlem a fenébe, mert rég meghaltál és valójában nem is létezel." Ha így sem megy, képzelj el egy szolgálatos bézból-ütőt, és azzal üsd le kíméletlenül és lelkiismeret-furdalás nélkül, valahányszor észre veszed, hogy megint a kétkedés és a hitetlenség áriáját közvetíti neked. :-D
Csatoltan küldöm a jelenségről a tavasszal írt tanulmányomat.
Barátsággal: Szilárd" Tovább »

Kozma Szilárd: A Víz-karma metafizikai értelme - élő példákkal illusztrált megnyilvánulási formái és feloldási lehetőségei

Kis gyermek korom óta, magnetikus erővel vonz magához a víz, már csak a fürdőszobában a mosdókagyló alatt található, néha valamiért éppen vízzel telt nagy fazekunkban emígy számomra létrejövő magnetikus képnek a látványa is képes ellenállhatatlanul és elengedhetetlenül magához vonzani, magára vonni a tekintetemet. De persze, azt is nehezen állom meg - és vagy nagyon hidegnek, vagy veszélyes sodrásúnak - hullámzónak, vagy éppen piszkosnak – szennyezettnek kell lennie egy szabad térben található pataknak, folyónak, tónak vagy tengernek, hogy megálljam azt, hogy amennyiben valamiért a partjára kerülök, ne fürödjek meg benne. Két alkalommal is megtörtént már, hogy egy vízpart melletti, ismeretlen helyre megérkezvén esete, nem álltam meg, hogy meg ne fürödjek a vízben és másnap kiderült, hogy iparilag szennyezett vízben fürödtem. (Egyszer valahol egy Brailai (Vagy Galaci?) tóban, egyszer meg a Sepsiszentgyörgyi Rétyi tóban, amelyről másnap derült ki, hogy valamilyen baleset folytán, előzőleg töméntelen mennyiségű kőolaj ömlött bele. Egy alkalommal sem lett semmi bajom, azon kívül, hogy másnapra náthás lettem, mert az olajas hajam nem tudott a sátor légkörében megszáradni.
A Rák nappal és Halak Sárkányfarokkal, valamint Skorpió Ascendenssel született Medárda lányunk viszont, ezen jóval túl tett kiskorában és jó párszor kétségbe is ejtett, mert képes volt télvíz idején megfürödni a házereszek csatornáiból lefolyó hólevek által képzett pocsolyákban. Ma már nem tesz ilyeneket, de a víz és főként a természetben levő, un. élő vízben való fürdés szeretetét mind a négy gyermekünk átvette tőlem. Tovább »

Vad éjszakák - részlet

vad éjszakák- Ez a hely - intett Mykonos körbe a világra - nem egy fizikai valóság. Ez egy látomás, egy érzékbirodalom. Minden, amit itt látsz, minden tapasztalásod a szobában játszódik.

A szemembe nézett. Végtelennek tűntek a szemei. Amikor körbenézett ismét a konyhában, mindent egy színes látomásnak érzékeltem a térben. Tovább »

Spirituális harcosok kiképzőtábora

békés harcos, a virág?Nos, mint minden bizonnyal mindenki számára érzékelhető, egy ideje elég erősen felkorbácsolódott a hangulat a portálon. Szerintem ez igen jó, mert végre azt látom, hogy kezdenek őszinték lenni azok, akik eddig valamilyen oknál fogva nem voltak. Tisztelet pedig kijár azoknak, akik már eddig is tiszta szívből, őszintén írtak. Elelmélkedtem azon, miért is rémlik fel bennem újra és újra az a gondolat, hogy kezd számomra mindez egy "spirituális kiképzőtáborra" hasonlítani. Valahogy itt nagyban zajlik az, amit olvashattunk a Békés harcos útja című, sokak által közkedvelt könyvecskében. Természetesen a nagyvilágban is a változások korát éljük, de itt sokkal dinamikusabban, erősebben nyilvánulnak meg az erők, mivel az internet lehetőséget ad arra, hogy anonim maradjon mindenki, aki akar. Tovább »