horoszkóp
Tarot 2012 - horoszkóp éves kivetés
2012. február 2. csütörtök - 01:03 | beküldő: adastraEzt a kirakást lehet csak a Nagy Arkánum lapjaival is használni vagy vegyesen a Nagy és a Kis Arkánum lapjait együtt (a teljes Tarot pakli így 78 lapból áll). Húzzál tetszőlegesen 12 lapot, majd az ábra szerint helyezd őket az asztalra kör alakban, az óramutató járásával ellenkező irányban, úgy hogy az első lap a bal oldalon legyen, ahol egy horoszkópábrában az Ascendens pontja helyezkedik el. Tovább »
Kozma Szilárd: Mágikus napló
2011. október 13. csütörtök - 14:39 | beküldő: Joó ViolettaMágikus Napló
A Hargita lábánál fekvő halastavak partján, ahol remélem, hogy a patrisztikus keresztények módjára önmagamat végre kihalászom, lehűlt az idő. Ezért a nagyobb gyermekeket is beköltöztettem, Ividő és Viola haza költözése után, a városközponti tömbház-lakásba. Én viszont, vissza jöttem, hogy továbbra is a sátorban aludjam ki magam, és a holnap reggeli karate-edzés után, illetve a következő napokon feloldjam a volt-feleségemnek a család-elhagyása óta beállt félelmemet, és ezzel megoldjam a három héttel korábban folytatott rövid éhségsztrájkom után végre egészen tisztán körvonalazódott, és egyben az életemnek is talán a legnagyobb spirituális problémáját. És ez nem más, mint a gyermekeim féltéséből eredő anyagi szükségtől, illetve az egyelőre miattuk végzetesnek érzett gazdasági szűkösségtől való nagy félelmem.
- Én azon már rég túl vagyok, hogy magam miatt féljek az esetleges nélkülözéstől, hiszen rég óta elvált és ezért gyermektelen (Az álházasságból született, két évig velem élő fiamat a nagyapja átcsempészte a határon, az anyja vissza perelte, majd közösen ellenem nevelték, tehát szabály szerint mindenestől le szakították rólam.) férfi koromban kétszer is éhségsztrájkoltam két – két hetet. Az éhezéstől tehát nem félek, de a külsőm kinézete miatti esztétikai vagy önérzeti problémáim sincsenek. A további spirituális fejlődésemet és a kiegyenlítődési (megváltódási) képességeim növekedését, már rég óta nem érzem a külső körülményektől – esetleges művelődési, vagy külső információ-szerzési lehetőségtől – függőnek. Sőt... Tovább »
A gyermekhoroszkópokról, valamint az indigó, kristály és szivárvány-gyermekekről (Kozma Szilárd)
2011. május 12. csütörtök - 15:38 | beküldő: Joó ViolettaKozma Szilárd Tovább »
Az Ascendens, a horoszkóp házak és a Sárkányfej igazi értelméről
2011. január 11. kedd - 08:21 | beküldő: Joó Violettaírta: Kozma Szilárd
A spirituális fejlődési életfeladatainkat és az önmegváltási sorsprogramjainkat tartalmazó sorsképletek (asztrogrammok) helyes értelmezésében, kiemelten fontos szerepet játszanak a tizenkét konstelláció (napjegy) által megtestesített, kauzális (morfogenetikus) erőtereknek (teremtési erőfészkeknek) megfelelő gyakorlati életterületeket grafikailag megjelölő (A sorsszerűen fontos és sajátságos viszonyokat tartalmazó emberi életköröket megtestesítő), horoszkópházak. A karma-feloldáshoz és meghaladáshoz szükséges, új személyi tulajdonságok megszerzését lehetővé tevő (Az egészséget és az egyéni - családi boldogság elérését is biztosító.) gyakorlati életköröket megjelenítő asztrológiai földházak. Tovább »
2010 Horoszkóp Mantrák
2010. január 15. péntek - 17:06 | beküldő: szikla
Sziasztok! Találtam, nem saját mondatok. Úgy éreztem, hasznos megosztani. Mindenki megtalálhatja a saját horoszkópjának megfelelő Mantráját. Jó Mantrázgatást mindenkinek:
KOS (március 21. – április 20.)
2010-ben minden erőmmel azon vagyok, hogy életem pozitív irányba haladjon. Hiszem, hogy itt az ideje, hogy végre minden szempontból boldog lehessek. Tudom, hogy megérdemlem a sikert és a bőséget. Tiszta szívvel és jó szándékkal állok a kihívások elé. Tovább »
Ki, mit mondd szex után? - tréfás csillagjegyes mondatok
2010. január 7. csütörtök - 21:32 | beküldő: Csillagvirág
Nagyon jellemzőek ránk bizonyos mondatok, viselkedésformák, gondolatok:
- Kos – Mindegy mit mondasz, én tudom hogy jó volt!
- Bika – Együnk és igyunk valami finomat, aztán folytassuk!
- Ikrek – Nem is tudom jó volt-e!
- Rák – Megyek megnézem a gyerekek rendben vannak-e!
- Oroszlán – Én biztos, hogy jó voltam! Tovább »
Hisztek a horoszkópban?
2009. november 5. csütörtök - 17:51 | beküldő: HusikaSzia mindenkinek!
Eléggé elbizonytalanodtam a párommal kapcsolatban.
Kikértem egy asztrológus tanácsát a kapcsolatunkat illetően. Ebben az asztrológusban megbízom mert eddig mindig bejött amiket mondott. Most azt mondta hogy a párom karmikusan gátolja a személyiségemet, és hogy nem várna rá a helyemben, mert nagy szerelmet nem lát köztünk :S:S:S Tovább »
Inka horoszkóp
2009. július 25. szombat - 09:05 | beküldő: AloeVikiNapmadár (I.22. - II.19.)
Legfőbb jellemzője az önállóság, a függetlenség. Nehezen kötelezi el magát, ezért partnerének nincs könnyű dolga. Kapcsolatai nem egyszer igen hamar véget érnek, s a párválasztásban is szélsőséges. Szeret világot látni, s bár kedveli a társaságot, alapvetően magányos alkat
Galamb (II.20. - III.20.) Tovább »
Bűnűgyi horoszkóp
2009. május 1. péntek - 05:27 | beküldő: Cheenska
Halak / Pisces (február 21-tôl március 20-ig)
Többnyire iszákos alaptermészetű, aki nemegyszer eltéveszti a kellő mértéket, a bűncselekményeit is gyakran követi el ittas állapotban, és ilyenkor hajlamos arra, hogy hülyeségeket csináljon, mindenfelé árulkodó nyomokat hagyjon. Ha nem vigyáz, könnyen válhat kábítószerfüggővé is. Amennyiben elkapják, képes rendkívüli fantáziával különféle hazugságokat kieszelni, és azokat még a gyakorlottabb kihallgatóival is elhitetni. Tovább »
horoszkóp
2008. október 30. csütörtök - 10:19 | beküldő: CarrieSziasztok!
Tud valaki egy jó horoszkópkészítőt?
Csináltatott valaki személyes horoszkópot?
Mi a véleményetek róla?
Köszi!
Virágot a hölgyeknek? Kihez milyen illik?
2008. január 30. szerda - 08:13 | beküldő: Szildi
Kihez milyen virág illik a legjobban?
Milyen virágot vegyél?
Íme a lista, amit érdemes tudni....
Kos (március 21. - április 20.)
A Kos hölgyek legjobban az élénk, ragyogó színű virágokat kedvelik. Köttessünk nekik egy, a tűz vörösét idéző csokrot. A különleges strelitzia (papgájvirág) jó választás lehet, és akár önmagában is megállja a helyét, nem kell mellé más virág.
Bika (április 21. - május 20.)
A Bika jegy szülöttei leginkább a rózsát és a dáliát kedvelik. Tegyük különlegesebbé a nekik készülő csokrot azzal, hogy meleg, derűs narancssárga virágokat választunk. Tovább »
Horoszkóp Bach-virágokkal
2008. január 12. szombat - 20:58 | beküldő: Szildi
Kedvesek!
Íme legfrissebb cikkem, nektek mutatom elsőként mielőtt leadnám.
Szeretettel ölellek benneteket, Szildi
Bach-virágos csillagjegyek
Kos és a türelem:
Uralkodó, fegyelmezetlen, hajlamos túlzásba vinni a dolgokat. Gyakran megfontolatlanul és meggondolatlanul cselekszik. Képes fejjel a falnak menni. Hajlamos a türelmetlenségre, ha kell neki valami, azonnal akarja. Mivel a viselkedése gyakran ötletszerű, tapintatlan, és hajlamos megbántani másokat. Csak magával törődik, nem érti meg a többiek igényeit. Viharos érzelmei felszínesek, heves vérmérséklete váratlanul indulatosan tör ki. Izgatottságában nehezen fejezik be azt, amibe belekezdett. Szereti a kalandokat az ismeretlent. Hódít.
A nebáncsvirág hozza meg a türelmét mások iránt, általa ellazulhat és ismét gyönyörködhet a világban. Tovább »






