Életünk legfontosabb építő eleme a kötődés. Kötődés szülőhöz, munkahelyhez, szerelemhez, szituációhoz, különböző szerekhez stb. Leélünk egy életet és igazán ez az egy valami, amit fel tudunk mutatni. Fizikai értékeink elvesznek velünk együtt, átruházódnak valamelyik örökösünk felé. De ami minket idáig életben tartott, vagy amire szívesen emlékezünk, még ha be sem merjük vallani, az a kötődésünk. Tovább »
sziasztok
egy nagyon kedves barátomtól kaptam egy emilt, gondoltam megosztom veletek, hogy érezzétek ti is amit én
Isten mindig itt van velünk
Levél Istentől
Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél és reméltem, hogy beszélni fogsz
hozzám. Még ha csak néhány szóban is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy
megköszönnéd azt a jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem, nagyon Tovább »
"A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el,
mert a maga idejében aratunk majd,
ha meg nem lankadunk.
Ezért tehát, míg időnk van,
tegyünk jót mindenkivel.
(Galatak 6, 9-10)
Will haverom nem is olyan régen meglátogatta egyik barátját a
kórházban. Amint éppen a parkolóból kifelé tolatott, egy autó csapódott
bele vadonatúj sportkocsijába. Ott állt álmai autója összetörve. Ő is Tovább »
Ökume Józsefné elégedetten nézett szét a Sixtysixth Sixtusról elnevezett csarnokban összegyűlt harmincezres tömegen. Az örömittas nép mosolyogva tapsolt, sokan integettek, egymást ölelve puszikákat leheltek szellemi vezetőjük irányába, többen annyira kacagtak, hogy szemükből örömkönnyek potyogtak. Tovább »
Akiknek az volt a fontos, hogy Isten ne legyen logikátlan, önellentmondásos és kiállja a tudományosság próbáját, az most elkiálthatja magát heuréka, mert feltártam ezt az Istent számukra. Tovább »
Pánov bácsi karácsonya (novella)
Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában Tovább »
Böjte Csaba: Hol van Nicaragua?
Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába.
Megvilágosodni bárhol lehet! Tovább »
Az atommag belseje légüres tér, nagy részben. Világunk építő kövei és leg alapvető tényezői mikroszkopikus szinten. Ahol többet létezik a „semmi”, mint a „valami”. A kvantumelmélet egy sajátos voltából szemlélve az üres tér tele van virtuális részecskékkel, méghozzá azoknak minden fajtájával. Ezek mérhető hatással vannak a részecskékre. Ha megjelennek, és állítólag mindig, azonnal jelen van ellentétpárjuk, mivel a kvantumszámaik összege nulla. Virtuális részecskék a valóságos világban.
Ameddig azonban virtuális valóságuk létezik, ugyanúgy képesek ütközni másokkal, mit az igazi részecskék. Elegendő ütközésekkor felvehetnek annyi energiát, Tovább »
A kereskedő felesége reggeli áhítatra indult a templomba. Ahogy kilépett a kapun, megbotlott egy kőben és teljes hosszában elvágódott. Várandós volt, terhességének harmadik hónapjában.
Sikoltására kiszaladtak a cselédek, felemelték az úrnőt, bevitték és lefektették.
– Hívjátok az uramat... – suttogta az asszony, de alig mozdultak a szolgálók, már sietve jött a házigazda is. Leült az ágyra, megsimogatta az asszony lecsüngő kezét.
– Doktort! – parancsolta a tétován ott ácsorgó cselédeknek, aztán Tovább »
Ha sziklát nem tudod elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj! Változtasd az akadályt lépcsővé!
A közeli erődben különleges fát fedeztem föl: az egyik lucfenyő egy hatalmas szikladarabot körülölelve nőtt ki a földből. Úgy ült ott kőszékén, mint egy óriás. Barna törzse köpenyként vette körül a sziklát. Könnyed mosollyal, hanyagul tornyosult ellenfele fölé, mint bajnok a megérdemelt győzelem után. Tovább »
Sokan vitatják, hogy a P-DOX egyáltalán vallás-e, vagy csak egy mozgalom, annak ellenére, hogy rendelkezik a vallások minden olyan fő követelményrendszerével, amitől egy adott világnézetet vallásnak lehet tekinteni. Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy az interneten nagyon sok helyen szerepel vallási besorolás alatt, de számos helyen lelhetünk rá a humor rovatokban is. Tovább »
Ha már sokan felvetik, hogy keletkezhet-e élet magától, akkor meg kell kérdeznünk ezt is. A semmiből nem lesz valami, egy vallási érv. Nagyon sokszor önellentmondóan használják érvelésül. Legelőször is fel kell tennünk az első kérdést magunknak, hogy melyik Isten is a sokból. Tovább »
Isten a metrón
1. szín: Isten megérkezik.
Mindenki a mozgólépcsõn áll mozdulatlanul. A kivetítõn befut a vonat a pályaudvarra. Narrátor elkezdi a szövegét. Isten kilép a függöny mögül, körülnéz. Felmegy a mozgólépcsõ tetejére, akkor az elindul. Isten lefele, mindenkit megnéz, hangtalan elnézést kér, amiért nekimegy.
Narrátor: Tovább »
Volt egy ilyen nevü teológus, akinek a nagyon bonyolult logikai és halmazelméleti elemeket is tartalmazó érve egyeseknek, a számtalan eddigi cáfolat ellenére még ma is helytálló és logikus. Pedig hát.
Anzelm "logikai" istenérvének közérthető és végső buktája Tovább »
Sziasztok!
Igértem pár csodát. Több kincsem van. Hármat megosztok veletek, ha nem baj. :)
---
Néhány éve történt. Tovább »
A hazai Szkeptikusok Társasága nem mert sem pályázni, sem kiállni egy olyan felhívásomra, amely őket erősen érintette. Pedig előtte maguk is hasonló pályázatokkal cukkolták a paranormális jelenségek és dolgok iránt erősebb érdeklődést mutatókat. A pénz másfél éve nálam dekkol, pedig akár el is vihetnék ugyebár: http://istenteszt.blog.hu/ Tovább »
Az interneten már régóta keringenek ezek a gondolataim, amelyeket Woody Allennek ajánlok, vele kapcsolatos szimpátiám jeléül. Sok benne a butaság!- egyesek szerint, amelyre ez a válaszom: Csak igyekszem butaságok írásában utolérni például zsidó-keresztény a Bibliát. Meg egyébként is mindenkinek más és más az okosság és a butaság. Tovább »
Mint ismeretes kiírtam egy egy millió forintos pályázatot (http://istenteszt.blog.hu/) ateisták és szkeptikusok számára az Általános Isten definíciója levezetésem kritikai próbájaként, ami a tudományos módszertan egyik eleme. A kiírás részben komoly, részben provokatív, és James Randi 1 millió dolláros kihívásának és a hazai Szkeptikus Társaság paródiája is. Tovább »
Hogyan választ az Isten anyát a fogyatékos gyermeknek?
1988-ban csaknem 100 000 asszonynak született fogyatékos gyermeke. Több ezer asszony sírt – és sír ma is – azt a kérdést ismételgetve, hogy: ,,Miért pont én?!” Tovább »
"Egy férfi azt álmodta, hogy Istennel sétál a tengerparton. Az égen, mint egy mozivásznon, végignézte élete egyes eseményeit, és minden epizód nyomokat hagyott a homokban. Amikor visszanézett, néha egy pár lábnyomot látott, néha kettőt. Azt is észrevette, hogy a legnagyobb válságok és problémák idején mindig csak egy pár lábnyom volt a homokban. Tovább »