Teremtsünk harmóniát...

Egyedül is lehetsz egységben! Sőt ez a legfontosabb dolog minden ember életében.
Nagyon sokáig kívül kerestem… kapaszkodtam vártam az eseményeket vagy embereket, amitől, vagy akitől majd én jól leszek.
Veszélyes csapda, hiszen ezek az események, ahogy jönnek, úgy el is múlnak, az emberek, ahogy jönnek el is mennek.
Persze ideig-óráig hozzátesznek az életedhez, időnként akár el is vesznek, de aztán elmennek.
Ha jó az érzés szeretnéd megfogni, szeretnéd, ha mindig úgy lenne ezek után, hiszen ha most jó miért ne lehetne mindig a tiéd az érzés?
De ez nem így működik, ha görcsösen kapaszkodunk, ragaszkodunk, és még többet akarunk, kifacsarni az érzésből akkor megöljük, megfojtjuk.
Hiszek abban, hogy az ember nem véletlenül születik akkor, oda és azokhoz a szülőkhöz. Hiszek abban, hogy a kapcsolatok terén sincsenek véletlenek.
21évesen, amikor férjhez mentem azt hittem ez örökre szól, nagy szerelemnek hittem mégsem tartott sokáig, született két gyönyörű gyerekünk, mégsem tudtunk együtt élni, nagyon különböztek a vágyaink.
26 évesen elváltam, valami erő vitt magával nagy volt a bátorságom 2pici gyerekkel a nagyvilágba, de semmi sem tudott visszatartani, tanulni tapasztalni és élni szerettem volna.
Vágytam viharos érzelmekre ( mint a filmekben), vágytam egy olyan férfira, aki érzékeny, művészlélek, szenvedélyes, jól is néz ki, megőrül értem, elfogadja a gyerekeimet, szeret utazni, és sorolhatnám.
2006 őszén megkaptam, amit teremtettem!!! Pedig akkor ez még nem volt tudatos! Megtaláltam a teremtésemet egy 14 évvel idősebb férfiban.
Viharos érzelmeket-, huzavonát.
Érzékenységet –depresszióba burkolva.
Művészlelket –szélsőséges érzelmeket, instabilitást. De megkaptam az utazásokat, és egy elsöprő férfi-nő kapcsolatot.
Ha éppen olyan hangulatát élte a szenvedély erős volt. El is tudott vinni vele, nagyon tudtuk lelkesíteni a másikat.(mint a filmekben )
Számomra olyan férfi akire vágytam, bár Ő elégedetlen magával . A férfi volt, akire fel tudtam nézni, még akkor is, amikor romokban hevert.
Elfogadta a gyerekeimet cserébe én is az ő 4 gyerekét. Megteremtettem, megbecsültem és mindennél jobban szerettem.
1 évvel ezelőtt az életem még tejesen más volt hatalmas házban éltem ” életem házában „ őrületes nyüzsgés vett körül 6 gyerek, és nagycsalád, ha ünnep volt azért , ha nem akkor, azért mert a hétköznapokból is ünnepet akartunk csinálni, hisz nekünk az jár…. mindig jól akartuk érezni magunkat különben valami teret kaphatott volna, amivel nem mertünk szembenézni: Önmagunk!
Mindezt ketten hoztuk létre, hiszen mindketten ugyanazt éltük. Kerestük magunkat a másikban az utazásokban ( bejártuk a fél világot) a bulikban, a családi összejöveteleken…aztán ha valamelyiknek vége lett rosszul éreztük magunkat. Sosem voltunk egyedül nem is tudtuk ki lakik odabent… mindent egymáson keresztül akartunk megélni beszorítottuk magunkat és a másikat egy kis álomvilágba és beleragadtunk.
Nem volt semmi, amit külön éltünk volna meg nem hagytunk teret a másiknak. Nem voltak lányos vagy fiús napok, nem mentünk egymás nélkül sehova és itt hibáztunk nagyot. Ez egy nagyon kényelmes élet volt mindenkinek megvolt az identitása feladata, nagyon nem kellett gondolkodni, sem azon hogyan valósítsuk meg magunkat sem azon, hogy kik is vagyunk valójában?
Nem volt a képben harmadik, nagy a szeretet még ma is, a vonzalom is működik, mégis úgy döntöttünk külön folytatjuk. Ő azt kérte élni szeretne, utánajárni mi jár még neki az élettől, fél attól,hogy lemarad valamiről, kimarad valamiből. Én pedig azt mondtam rendben, bár a szívem szakadt meg de aki menni akar azt engedni kell.
Mindkettőnk feladata megtanulni egyedül „lenni” társ nélkül. Megkeresni azt ki lakik itt belül… és mi a feladat… nehezen engedtem el…a lelkek nagyon ragaszkodnak,( sokadik életünk ez együtt)
Hiányzott mindenből, hiszen azelőtt „minden” együtt volt. És mégis egy percre sem engedtem teret a „szegény Én” szindrómának…
Elkezdtem Élni! Jelen lenni, örülni, mosolyogni, különböző tanfolyamokra járni, visszamentem gitározni, edzésekre járok és hálás vagyok!
Hálás vagyok, Neki mert megmutatta milyen a szerelem, a szeretet az egység, és azért is hálás vagyok, mert most nincs mellettem, ahhoz hogy szeress, valakit nem kell hogy ott legyen az életedben.
Ezt úgy hívják feltétel nélküli szeretet..
Sosem tanultam volna meg azt, amit kellett. Sosem találtam volna magamra. Hálás vagyok a kicsi lakásomért, egy igazi kis gyöngyszem, hálás vagyok a gyerekeimnek, akik érettként viselkednek kicsi korukhoz képest és a maguk módján mutatják az utat. Hálás vagyok, azért mert tele van a szívem szeretettel, és nem szégyellem. Nem vagyok szomorú, pedig nagyon szerettem a közös életünket.
Szerettem, de nem éltem benne, hanem tettem a dolgom a szeretet nevében sokat adtam mindenkinek, de keveset kaptam vissza.
Hajlamos vagyok olyan önfeláldozásra, ami már túlzás csak, hogy harmónia legyen .
Ma már tudom, ez úgy nem működhet, ha az ember önmagával nincs harmóniában, nincs az a szép kedves és szerető ember, akivel békében élhet, ha belül nincs rend.
Amikor szakítottunk magamban kerestem a hibát, mint minden normális ember. Ma már tudom én megtettem, amit lehetett, odaadtam, amim volt, szerettem, ahogyan az csak elképzelhető, de kevés volt.
A másik világában nem tudsz teremteni, aki nem akarja, hogy segítsenek, rajta azon nem lehet segíteni. És a másik egójával sem tudsz harcba szállni.
De a saját világodban teremteni tudsz! Csak nem mindegy hogyan fogalmazol…
Szép teremtő hétvégét kívánok mindenkinek