thesecret.hu

köszönöm a választ, persze tudom h nekem kell rájönni a válaszokra de ez nem mondhatnám h egyszerű ;) de majd dolgozom az ügyön. nem volt egy felhőtlen kapcsolat már az elejétől, sokkal többet adtam mint kaptam, és végül mégis engem hagytak el.
akkor azzal "nem lövök nagy bakot" ha szeretem magam :D
szép napot!

vajon mi lehet az ok amiért ilyen kapcsolatot és ilyen szakítást teremtettem magamnak? hogyan jöjjek rá a válaszra?
abban biztos vagyok, hogy sokkal de sokkal jobban kell szeretni magam, ezen már dolgozom is :)
de nem hiszem h ilyen egyszerű lenne a magyarázat, vagy mégis?

Ne haragudj, hogy ezt írom, de más háza előtt sepregetsz. Ez már nem a Te dolgod, ez már nem tartozik Rád. Ő továbblépett, csak Te maradtál egy helyben és kínzod magad ezzel az állapottal. Nézz befelé, foglalkozz a saját éneddel, dolgaiddal és a saját életeddel! Kezd el élni a SAJÁT életed! Engedd el szépen ezt a rossz érzést! Azért érzed rosszul magad, mert ezen rágódsz. Pedig egyáltalán semmi közöd immár hozzá. Ez rosszul eső tény, talán haragszol, hogy ezt írom, de igaz. Próbáld a helyzetet arra fordítani, hogy megnézd a szituációt: ha szereted, ettől függetlenül is tudod szeretni. Ha így már nem tudod szeretni, akkor nem is szeretted. Vizsgáld magad! Szükséged nincs igazán rá, max. nem akarod ezt elhinni. Az egyetlen, akire mindig szükséged van az önmagad. Nem baj, ha szereted, az rendben van, de ne bántsd magad azzal, hogy ezt az egész történetet tovább gondolod. A szeretet csak van. Jól esik. Még akkor is, ha viszonzatlan. Csak az ego, aki ezt a szép érzést fájdalmassá tudja fordítani. Hallgattasd el az egodat! Értelmetlen, amin épp rágja magát.
Ennyit tudok mondani Neked és azt, hogy egyfelől TE teremted az életed, másrészt, hogy oka van, hogy ebbe a helyzetbe teremtetted magad. Jó lenne inkább arra rájönni, hogy ez az ok mi lehet...
Kívánok Neked nyugalmat és belső békét!

kösziiiiii :)

tudom én azt h végleges a döntése. és igen valószínűleg a saját helyzetemet nehezíteném ha keresném.. de ha visszaolvasol látod h erre magamtól is rájöttem, büszke vagy rám? :o)
<3

ok

ez nem lehetett könnyű neked. majd elolvasom a történeted! nálunk ilyenről szó sincs. ő szinte azonnal barátkozni akart, és teljesen elszánt volt az elválással kapcsolatban. nekem meg azért nem megy ilyen gyorsan az átállás, ezért kértem h ne keressen egy ideig. de akkor nálatok még nincs ez teljesen lezárva, ha jól értem. remélem minden úgy alakul ahogy a legjobb lesz nektek :)

ő is barátkozni szeretne. én alapvetően nem vagyok ennek híve, persze szeretném tudni mi van vele. aztán majd meglátjuk hogyan alakul, hagyom h szépen történjenek az események. szerencsére én is tudtam uralkodni magamon, már előtte, de utána kiborult a bili. és persze valamennyire kiürült a lakás, ez is rátett egy lapáttal, nem csak az, hogy beszéltünk. mi a szakítás óta nagyrészt e-mailen tartottuk a kapcsolatot, ez azt hiszem mindkettőnknek megfelelt. volt néhány sms, illetve néhány hívás. most meg ugye semmi.. viszont mindig ő keres engem. személyes találkozást én csak soká tudok elképzelni!

én találkozásra egyelőre nem is gondolok, max e-mail, esetleg telefon. múltkor mikor beszéltünk telefonon nagyon-nagyon felkavart, akkor már majdnem egy hónapja nem hallottam a hangját...
én is máshogy szemlélem a dolgokat, de néha visszaesem még :(

szerintem ha így megállapodtatok ebben a dátumban akkor várd ki. az viszont tök jó h már úgy érzed képes lennél vele kommunikálni.
én magamnak tűztem ki egy dátumot, de neki nem mondtam. attól h utoljára beszéltünk, ugye a cuccoláskor, három és fél hétre van a szülinapom, és akkor magamban elhatároztam h addig nem keresem. a szülinapomon valószínűleg úgy is felköszönt, szóval úgyis keres ő engem és akkor majd beszélünk/írunk. az a baj, h egyrészről kíváncsi vagyok h mi van vele és hiányzik, de azt hiszem még mindig túl sokat érzek iránta ahhoz h csak "haverkodjunk", remélem érthető vagyok :) igazából tudom a választ, várnom kell..

megint/még mindig gondban vagyok. alapvetően jól viselem a szakítást, tényleg, de most nem tudom mit csináljak. miután az exem végleg elvitte az összes holmiját, megkértem h egy darabig ne keressen, mert én még nem tartok ott h könnyedén kommunikáljunk egymással. azóta csak egyszer keresett, de indokkal. most viszont én érzem úgy h szeretnék tudni róla, és szívesen írnék neki vagy felhívnám, de közben tudom h még nem biztos h képes vagyok rá, illetve félek h mit fog belőlem kiváltani a válasza, ha aranyos akkor ne kezdjek el megint reménykedni, ha nem aranyos azt is el tudjam fogadni, bár biztos vagyok benne h aranyos lenne tehát inkább az első variációtól tartok. szerintetek várjak addig ezzel míg elég erős vagyok hozzá?
köszi :)

igen nagyon jó az energiaáramoltatás (: nincs is több hozzáfűznivalóm, azóta is csodálatos a kedvem!!! (:
puszi! <3

köszönöööööm! olyan jó, hogy Rád találtam, mindig úgy meg tudsz nyugtatni! (: teljesen kielégítő a válaszod, máris jobb (sőt nagyon jó) a kedvem!
szóval hálás köszönet még egyszer!
<3 (:
ui: szándékosan nem Neked címeztem az előző bejegyzést, nem akarlak állandóan fárasztani a dolgaimmal, de reméltem, hogy Te (is) fogsz válaszolni... (;

képzeljétek, az éjjel VELE álmodtam, hogy újra összejöttünk. mondjunk már az álmomban is bennem volt az az érzés, hogy ez nem biztos, hogy jó így!
persze erre semmi esély sincsen, mivel egyértelműen tudtomra adta az ex, hogy csupán barátként tekint rám. hogyan lehet ezt elfogadni, hogy ő már nem csak az eszével de a szívével is ilyen hamar továbblépett? az eszemmel én is, már jó rég, de a szívem..
hát nem egyszerű időszak az fix.
<3

Tapasztalataim szerint a negatív érzések csakis az elfogadás útján feloldhatóak. Leküzdeni nem lehet őket. Amik ellen harcolunk, az ellen nem lehet győzni. Méghozzá azért nem, mert lehet, hogy sikerül legyűrni egy időre, de azzal a fokozott figyelemmel, amit egy harc jelent, igazából újra is teremtjük.
Eddigi tapasztalataim alapján az elfogadás két módját ismerem: az egyik, a hagyod dolgozni, vagyis átéled a rossz érzéseket, hagyod eluralkodni őket. Ez félelmetesen hangzik, de azzal, hogy hagyod, valójában nagyon gyorsan el is tűnnek. Ezzel ugyanis szembenézel velük, megmutatod, hogy nem félsz tőlük. Nem adsz nekik több energiát ily módon.
A másik, ami egyszerűbben hangzik, hogy egyszerűen elfogadod őket. Megvonod a vállad, így van, nem érdekel. De ez viszont nehezebb, méghozzá azért, mert ez van, akiben félelmet kelt és azt hiszi elfogadta, de valójában a félelem tovább él benne.
Én bevallom, helyzettől és intenzitástól teszem függővé, hogy mikor melyiket alkalmazom. Az erősebb érzéseknél az első, ahol könnyebben is tudom kezelni őket, ott a másodikat.
DE! egy pillanatra annyira álljunk meg, hogy a negatív érzés, az érzés, nem emlék. Az emlékeknek sztem annyira nem jó teret adni, érdemes ketté választani. Ha beugrik az emlék, szerintem érdemes, elkapni az érzést, amivel jár, amit valójában az emlék váltott ki és arra koncentrálni. A vizuális folyamatot viszont leállítani. Nem kéne az emlék újravetítésével vizualizálni a rossz helyzetet újra, ugyanis azzal újrateremted.
Próbáld ki, hogy egy csendes, nyugodt helyen, gondolj egy olyan dologra, amitől a legjobban félsz. Hunyd le a szemed és érezd át a félelmet. Figyeld meg, hogy milyen, hogy hogyan zajlik benned és ne arra figyelj, amivel előcsalogattad. Csakis az érzésre. ne akrj képet magad elé tenni, legyen sötét és csak a lelked dolgozzon! :)
Én ezt tudom mondani. Remélem segítettem valamit.
Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked!

Köszönöm igen!
Izgalmas és szívet gyönyörködtető dolgok bukkantak fel az életemben, amelynek persze a kezdő lökés hullámai még 2008-ból indultak ki.

Örülök neki! Meg annak is, hogy írsz, hiszen összekötöd a múltat a jelennel... régi motoros vagy az oldalon.:)

Szerintem mi is szeretjük olvasni egymást... de mielőtt még cseppfolyóssá válna a monitor és átfordulnék önajnározásba, befejezem.:)

Valóban nem verseny, s itt az egyetlen "díj", amit el lehet nyerni, az a lelki béke és a nyugalom. De persze ehhez az is kell (a békéhez pláne), hogy az agyunk ne forduljon magunk ellen. De ez milyen más életfolyamatnál nincs így?:)

Köszönöm!:)
Írod, hogy Zsűl szavaihoz nincs mit hozzáfűznöd, előbbre tart Nálad. Nos, én nem csak a Zsűl szavaihoz nem tudok mit hozzáfűzni, a Tiédhez sem. Talán csak annyit, hogy köszönöm, köszönöm, szépen terlegettek az úton/ra :)
Apropo út!!! Utazol, Ritocska?
Szeretettel ölellek! Meli

Igazából Zsűl szavaihoz nincs mit hozzáfűznöm. Tudom, hogy érti, ugyanakkor, azt is, hogy régebb óta van az úton, mint én, szóval, még előbbre tart nálam. A leírás nem csak azért született, mert szeretek róla írni. Természetesen szeretek, különben nem tenném. De azért is, mert segíteni is szeretek. De rájöttem, hogy nekem sok egy idő után újra és újra ugyanazt olvasnom és ugyanazt leírnom. Újra és újra, úgy, hogy utána ugyanazokkal az ego akadályokba ütközöm azoknál, akik valójában segítségért jöttek. De ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy mennyire szüksége van az embernek ebben a fázisban segítségre. Ilyenkor a legmagányosabb és ilyenkor hiszi a leginkább, hogy az egész világ ellene van. Én is adománynak tartom azt, ha valaki rátéved erre az útra, de azt is tudom, milyen járni rajta. Rohadtul fáj, de mindig elvezet oda, ahova vezetnie kell.
Engem elvezetett a felismeréshez, amit a legtöbben felteszünk magunknak: mi baj van velem? miért történik ez velem? Én például ma megkaptam a választ erre. Ma, amikor már igazán nem kerestem választ. És csak úgy jött, hirtelen. Egy beszélgetés közben. És már értem mi miért alakult úgy, ahogy. Már értem, hogy mit miért így vonzottam. És azt is látom mennyi bölcsesség és leleményesség volt abban, aki vezetett az úton. Mennyi kímélet! Nem viccelek! Amikor én a padlón vonaglottam zokogva, magzatpozícióban azt éreztem, hogy lehet ennyire kegyetlen velem a sors... Hát azt mondom, sokkal kegyetlenebb is lehetett volna! Sokkal. Hogy egy nagyon alap példát mondjak: akit szeretek, az él, még itt van ezen a világon... De ez a legszélsőségesebb. Mehetnék tovább, sorolhatnám napestig. Ám ahhoz, hogy ezt a valójában nagyon egyszerű "kis" leckét megtanuljam több, mint 10 évre volt szükségem! Egy szimpla kis felfedezéshez... És már látom az értelmét és hálás vagyok érte, ha ilyen sokáig tartott is, de megértettem, felismertem, MEGTANULTAM. Így és innen nézve megérte a leckét.

Drága Meli!
Miért kellene? Azért, mert mások adok-kapok világban élnek? Azért, mert csak fekete-fehér világot ismernek? Mert folyton meg kell határozniuk önmagukat és másokat is, ahhoz, hogy azt higgyék tudják kicsodák és még így sem tudják? Tudod van Coelho-nak egy könyve: Veronika meg akar halni. Abban van egy példa arra, hogy ki a bolond... Megpróbáltam az idézetet megkeresni a neten, ehelyett Dan Millmann-től találtam meg ugyanezt a példát A békés harcos útjából: (Fura, hogy, amikor olvastam nem tűnt fel.)
"Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.
Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt.
Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját.
A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.
Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”."
Én azóta mindig erre gondolok, ha bolondnak neveznek vagy idiótának. :) Mert engem is neveztek régebben. Érdekes, mostanra mindenki elfogadta a vágyaimat és senki sem piszkál érte. :) De azért érdekes, nem? Ki is a bolond? Kinek is van igaza? :) Szóval ne hagyd magad Drága! Csak légy önmagad! Az a kulcs. :)

Szeretettel ölellek Mindkettőtöket! Köszönöm az értékes gondolataitokat! :)

Bevallom csak átfutottam ezt a nagy lélegzetű írást. Az elejét persze rendesen elolvastam, aztán csak az idézeteket néztem végig, hogy milyen témák vetődnek fel...
Közben az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen a legviccesebb az egészben, hogy ez NEM probléma, hanem egy Isteni Kapu! Ugyanis akik eljutnak ide, azok belekóstolnak valami nagyobba, valami többe. A hagyományos világrendező elv szerint van az "én", van a "te", van a "mi" és van az "ők". s megvannak a kőkemény határok. Nélküle, vagy vele? Teher, vagy kellemesség? Dobjam ki, vagy próbáljam vele együtt továbbgördíteni az élet kerekét, stb. Aztán van az a másik valami... az a több, az a sejtelmesebb, az a bizsergető, az a hívogató, az a szavakba nehezen önthető plusz! Amikor egyszerűen elönt az élet, az öröm, a jókedv! S akkor azt kezded el érezni, hogy ha fel is vetül magadtól, vagy mások hatására mindez a gondolat, kérdéssor, már más válaszokat kezdesz el adni magadban. Mitévő legyen az ember ilyenkor? Vele vagy nélküle? S mi ez a más válasz? Ez egyszerű, egy szóban megfogalmazható: EGYÜTT.
Az "együtt" szót tágan lehet értelmezni. Ebben az állapotban, ha egy ismerősömmel (legyen az akármilyen típusú) nem találkoztam fél éve, akkor is együtt vagyok vele. Miért? Azért, mert jóban maradtunk, és van módunkban figyelemmel követni egymás életét. Most mindenki felkiálthat: nono, ez barátság! Miért és a szerelemben nincs barátság?:) Talán ez a szó nem is teljesen fedi amiről beszélek. A jelenség egyszerű csak szavakat találni hozzá bonyolultnak tűnik. Nem baj én szeretem ezt a kihívást. Nos ez az amit kívánok mindenkinek. Hogy lépjen be ebbe a birodalomba! Amikor már a békés szeretet örömével és erejével képes szemlélni mind önmagát, és mind élete fontosabb szereplőit, akikről tudja rengeteg energiát megmozgatnak, és ahogy a köznyelv szokta mondani: "az asszony még sok fejtörést fog okozni".:) Fejtörés helyett ezt kívánom.:) S mi születhet a férfi-női kapcsolatok "együtt"-hatásából? Együttműködés! Mert a ying-yang, bal agyféltek-jobb agyféltek, férfi-női energia, megélés azok NEM ellenségei egymásnak, hanem egymásért vannak! Együttműködés esetén új csodák nyílnak meg. Hiába a cinizmus, hiába a "Minek tegyem, mit kapok érte?" Persze nem erőlteti ezt senki. Én sem követelem ezt senkitől sem, pusztán felhívom rá a figyelmet! Valóban szeretettel teli megoldásokat szeretnénk találni életünk minden területére? Mert akkor erre felé érdemes kapirgálni. De valóban magyarázkodni, és szóval csábítani felesleges. Amikor eljön a pillanat arra, hogy belépjünk ezen a kapun, azt MINDENKI MEGÉREZHETI. Én is megéreztem életem korábbi részében ezt a pillanatot. Cselekedhettem volna "adok-kapok" logika szerint, és "minek van értelme" logika szerint, és akkor most sokkal kevesebb csodás élményen lennék túl. Mégsem húzhatok erővel senkit arra, hogy ezt megtapasztalja, nem is lehet és nem is ezért vagyok itt. Hogy mégis miért ez a kedvenc témám? Vagy, hogy Ritocska is miért ír ilyen sokat erről a témáról? talán azért, mert olyan csodálatos, hogy írni kell róla...:)
Szokták mondani, hogy van aki szeret, és van aki a szeretetről ír/beszél. Nos ez egy fontos igazságra hívja fel a figyelmet, de lehet a kettőt egyszerre is művelni, hiszen egy nap 24 órából áll...:)
És hogy mi az amit egy mondatba sűrítve kívánhatnék, csak a Ritocska által kimagozott idézetek alapján?
Azt, hogy mindenki találja meg Önmaga középpontját, lényének erejének Teljét, és ebből a zubogó, hatalmas energiájú, változó, de mindig felfrissülni képes csodából adjon először önmagának, majd ezen keresztül mindenki másnak; s ebből a csodából kiindulva árassza el szeretettel környezetét és a szerelmét is. Ha így tesz valaki, akkor magától elolvadnak ezek a kérdések, amik itt most "élet-halál" szagúaknak tűnnek.

Pontosan a megfelelő időben jött a megfelelő segítség.. Annyira remek amit alkottál, köszönöm szépen!!! Nagyon sokat segít nekem! :)

Elöször is, nem akartam durván leszólni az Írást, csak leírtam a véleményem, ami ugye eltér. Igyekszem a negatív tényezőket kizárni amennyire csak lehet, mert a körülöttem lévők, azzal jönnek: nincs munkám, nincs pénzem ,adósságom van, nincs senkim, nem szeretnek... és csak nem hagyják abba a panaszkodást. Ezért ha olyat hallok, amit negatívnak érzek,nem hagyom annyiban, mert könnyen rámragad, és erre van a legkevésbé szükségem, előszokott fordulni ,hogy akármiben is ,de sikerül nekik, és akkor szoktam duplaannyit visszalépni, mint amennyit már haladtam, és persze mondamom sem kell milyen érzés.
Am meg végiggondoltam a dolgot, már sokszor, hogyan miként lenne jó, nem csak vaktában akarok és kész.
Köszönöm a hsz-eket, de történjék bármi is, nekem kell végig mennem az úton, és megélni.
Nadin

Tökéletesen egyet értek azzal amit írsz… :) Főleg az tetszik, hogy: "Nélküle semmi vagyok.
Rég rossz. És te komolyan elvárod, hogy a szerelmed egy semmit szeressen?" És hogy: "Hiszen, ha együtt boldogok lettetek volna, most épp veled lenne." Nagy igazságok… :) Szerintem a visszavonzással az a legnagyobb baj, hogy annyira "népszerű" lett, hogy mára mindenféle "mágikus értelmezéssel" ruházzák fel, mintha valami abrakadabra lenne az egész…és megfosztották valódi jelentésétől…mert mindenki ettől reméli a gyógyírt...Pedig ez korántsem erről szól… És itt rontják el…elolvassák a sikertörténeteket, a jól bevált recepteket, hogy kinek miként és hogyan sikerült…és alkalmazni próbálják a saját esetükön…és megint csak nem ez a baj, hanem az, hogy ez nem így működik… Ez nem egy hókuszókusz, aminek ha elolvasod a receptjét, és megcsinálod, akkor ott terem melletted az exed…ez nem arról szól…ezt sokkal mélyebben kellene mindenkinek értelmeznie…Ez a saját boldogságodról kell hogy szóljon elsősorban...a visszavonzással szerintem is a legtöbben az elvesztett boldogságukat akarják visszaszaerezni, amit a másik testesített meg számukra, közben nem tudják hogy ez a boldogság valójában saját magukban van, és mindig is ott volt…amit bár lehet hogy a másik személy jelenléte hívott elő belőlük, de attól az eltűnésével még nem vitte magával…igenis itthagyta nekünk. És ha erre rájönnek, akkor jó úton vannak…mert akkor rájönnek hogy valójában a boldogság érzését veszítették el önzőségükben, és nem a másikat…a boldogságot, amit mellette éreztek... Mert ha megértenék a visszavonzás lényegét, akkor rájönnének, hogy a lényege abban rejlik, hogy el tudd érni a fejlődésednek azt a szintjét, hogy kibékülj önmagaddal, szeresd önmagad, boldog legyél magadban magaddal, és őszinte szeretettel szeresd az exedet…ha tényleg szereted akkor nem attól vagy boldog hogy veled van, hanem attól hogy boldog…és akkor visszavonzottad azt, ami valójában hiányzott, és amit valójában elveszítettél: a saját boldogságodat…és akkor rájössz hogy ő lehet neked attól hogy fizikailag nincs melletted…attól szeretheted…és ha te azért voltál boldog mert szeretted, és nem azért mert szeretett, akkor rájössz hogy soha nem veszítetted el a boldogságot…mert most is ugyanúgy szeretheted…és ez ugyanúgy boldoggá tehet mint amikor fizikailag is melletted volt…ellenkező esetben, ha te attól voltál boldog hogy ő szeretett, akkor már inkább önbizalomhiányról van szó, és arról hogy te nem szereted magadat, és szükséged van arra hogy valaki szeressen, különben nyomorultul érzed magad… Persze nem azt mondom hogy nem jó ha az embert szeretik…de igenis jó…de ami az igazi boldogságot adja az az, ha te szereted saját magadat…és akkor nem szorulsz rá arra hogy okvetlenül szeressen a másik, mert “jaj másképp boldogtalan vagyok”, mert “engem nem szeret senki”…nem, mert ha te szereted magad, akkor megtaláltad a boldogságot…és akkor tök mindegy lesz hogy melletted van-e vagy sem, mert te boldog vagy…és akkor már az is önmagában boldoggá tesz, hogy szeretheted őt…függetlenül attól hogy együtt vagytok-e vagy sem… És egy ilyen ember mellé sokkal nagyobb valószínűséggel keveredik vissza az exe(persze nem feltétlenül, csak nagyobb valószínűséggel), mint egy lélekben nyomorgó mellé, aki tőle várja a saját boldogságát…előbb a saját boldogságunkat kell visszavonzani…és aztán már nem is lesz annyira létfontosságú hogy a másik velünk van-e, velünk boldog vagy mással…hanem a lényeg az lesz hogy mindketten boldogok vagyunk…ami további plusz örömöt ad nekünk…